9.fejezet:Zsirik

Néha csak azután jövünk rá, hogy milyen boldogok voltunk, amikor a pillanat tovaszáll. De nagy ritkán, ha szerencsénk van, már akkor tudatában vagyunk a boldogságunknak, amikor megtörténik velünk.

Egyszerűen felemelő érzés,amikor reggel hatkor ahelyett,hogy átfordulsz a másik feledre,felkelsz arra hogy valaki ugrál a hátadon,olyan régen volt ilyenben részem.Mérgesen kinyitottam a szemeimet, de nem hittem el, amit látok.Ahelyett,hogy ordítani kezdtem volna rá,megöleltem,ő sem tudta hova tenni a cselekvésemet.De hát jobb ember vagyok,vagyis leszek.Félénken viszonozta a gesztusomat,valószínűleg nem tudta hova tenni az új Katie-t.Meghúzta a hajam,de én semmit sem csináltam. Nem csíptem meg,nem húztam vissza haját,nem rúgtam meg,nem kiabáltam.
-Te vagy az?- kérdezte meglepetten.
-Nem elraboltak az ufók és kicseréltek-forgattam a szememet.-Ki lennék?
-Huh, akkor megnyugodtam. Képzeld!Megvan a mai programod!
-Igen,kifekszek a kertbe és napozok-ugortam fel.
-Nem kifejezettem erre gondoltam.
-Eric! Pedig ez lesz!
-Holnap,biztosan-mosolygott rám.
-De, én...-próbáltam meg ellenkezni, erre ő közbeszólt.
-Semmi de!
-Legalább azt áruld el,hogy mi lesz a program.
-Kezdetnek villás reggeli, utána ha van kedved egy kis vásárlás, állatkert, vidámpark- sorolta izgatottan a programot.
-És kivel is mész?-kérdeztem.
-Veled!- bökött a homlokomra.
-Juhú-húztam ki a sötétítőt.
Amíg készülődtem kiküldtem Ericet a szobámból.Mikor kimentem egyedül ült a konyhaasztalnál.Mint kiderült Chris ma egésznapos az étteremben,Lexi át se jött, mert Andrew elcipelte magával,David pedig valami barátját vár az állomáson.Szóval csak ketten maradtunk.
-Na,menjünk már-sürgetett.
-Hova?
-Chrisnél fogunk reggelizni,David is odajön a barátjával-beszélt.
-Melyik barátja jön? Ugye Rich?!- néztem rá érdeklődő tekintettel.
-Nem valami más de férfinév volt-már a kocsijától kiabált.
-Jake?
-Talán igen- vont vállat- de gyere már!
Az út Chris étterméig viszonylag csendes volt,ha nem nyomatta volna maximum hangerőn a Troublemakert.Csak százszor kértem meg,hogy kapcsolja ki.De miért is hallgatott volna rám.Mikor odaértünk Chris már javában benne volt a munkában.Olyan cuki volt,ahogy járkált az asztalok között.Mikor meglátott minket intett, majd eltűnt egy hatalmas lengőajtó mögött,amely valószínűleg a konyhába vezetett.Leültünk az ablak mellé egy négyes asztalhoz.Chris pár perc múlva jött is ki két púpos tányérral a kezében és kivitte egy gazdag házaspárhoz.Az előre ítélkező énemet a régi életemben kellett volna hagynom.Csak sajnos jött velem. Chris komótosan odasétált hozzánk kezében egy vastag jegyzettömbbel.
-Ne kérjetek gofrit,kérlek!Csak gofrit ne!Kérlek!-nyafogott.
-Mi a baj?
-Sok kávét igyatok,aludjatok sokat.
-Mi van?-Chris széthúzta a zakóját,két hatalmas lekvárfolt volt az ingén.
-Hm, hát én akkor nutellás gofrit kérek- néztem rá ártatlanul- és szerintem Eric is.
-Nem, én lekvárosat kérek- nevetett rám.
-Nagyon viccesek vagytok!-,,muhaházott",aztán az ajtó felé fordult és egy őszinte nevetés is elhagyta a száját.-Haver!-az összes vendég felénk fordult és egy emberként nézték hülyének Christ,szerintem a gazdag házaspár nem ad neki borravalót,vagy befizetik őt dilidokihoz.-Hé,Jake.-a gazdag házaspár szúrós tekintettel méregette Jaket.
-Én,nem.Én nem ismerem a pincérfiút, én ehhez a két cukipofihoz jöttem-mutatott ránk.
A gazdag házaspár elfordult és tovább fogyasztották a lekváros gofrit,közben magukban elkönyvelték azt hogy ide sem jönnek többet.
Jake és David is rendeltek.Pár perc múlva Chris kihozta a gofrikat és a kávékat és nekem a cappuchinomat.David azon szórakozott,hogy megcsinálja-e Chrissel azt, amit Jane-nel szokott,de Chris nem dőlt be,már ismeri a trükköt.A drága kis pingvinünk ment a számlát rendezni a gazdag házaspárral.
-Azért adunk magának borravalót,hogy legközelebb elkerülje az asztalunkat-mondta a férj,odanéztem és a feleség rögtön elkezdett nekem beszélni.
-Már egy órája itt ücsörgünk és az első pár adag gofrit sikeresen magára borította.Szerintem ő nem való pincérnek-mondta a nő.
A fantasztikus reggeli után David és a messziről érkezett barátja mentek kicsomagolni,mi pedig mentünk plázázni.Éljen.Eric a fejébe vette,hogy ma színes ruhákat veszünk,de én rávezettem,hogy a fekete is egy szín.Ha jobban átgondoljuk,akkor régen azért jártunk hármasban vásárolni,mert Eric az aki betuszkol minket az üzletekbe.És csak neki van autója,és imád vásárolni.Igen,ez furán hangzik,de senkit ne tévesszen meg.És az se,hogy legutóbb órákig próbálgatott három inget és nem tudta eldönteni,hogy melyik a legjobb a szeméhez.Azt hiszem,hogy abban a pillanatban egy világ tört össze bennem.Ha nem ismerném azt hinném,hogy meleg,mert ő az egyetlen fiú barátom, aki órákig áll a tükör előtt.Azonban ha valaki jobban megismeri,akkor rájön,hogy egy csajt tíz percig tart neki felszedni.Natenak napokba telik,sőt hetekbe.Esetleg hónapokba.
Miután letudtuk a fárasztó vásárlást,amibe inkább én fáradtam bele,meglátogattuk a helyi állatkertet.Tehát Eric hazalátogatott.Mikor a majomházhoz értünk bandzsítva intett az egyik kis állatnak és úgy köszönt neki,hogy ,,Szia Tesó!".Engem nem ez keserített el,hanem,hogy Eric pontosan követi a reggel felsorolt listát,holott ő mindent elfelejt.Délután háromig mászkáltunk az állatkertben,mert Ericnek látnia kellett a cuki kis zsiriket.Én se tudtam először,hogy mi az,mert amíg én depiztem Bristolban ő fejlesztette a szókincsét,vagyis visszafejlesztette.Tehát a zsiri azt jelenti,hogy Zsiráf,Eric nyelven.Az állatsimogató mellett is leragadtunk egy-két órára,ugyanis ez az agyalágyult hazaakarta hozni a kis kecskéket,meg még ki tudja mit.De végül egy kis hazugság árán sikerült kirángatnom őt onnan.Éljenek az érett huszonévesek.Ma felszabadultan nevettem,már régen nem volt ilyen,úgy látszik,hogy csak össze kellett zárni engem egy őrült zsiráfimádó barommal,akit nagyon szeretek,még.A vidámpark még rosszabb volt.Próbáltam győzködni,hogy menjünk már haza,mert nem érzem a lábamat és holnap elmegyek vele vidámparkba,de nem.Hajthatatlan.Neki vattacukor kellett és fel kellett ülnöm vele minden baromságra.Lőtt nekem plüssegeret.Sajnos nem jött neki össze a pici zsiri,de megígérte,hogy majd legközelebb.A hullámvasútban mást nem csinált csak ordítozta,hogy a szél szétfújja a haját.Így járj Ericcel vidámparkba.Sötétedés után néhány órával estünk be a Morgan ház ajtaján,miután buszoztunk és London Eyeztunk.Majd megnéztük a Temze vizét,elmentünk a Big Benhez,Eric váltig állította,hogy ő tudja hol lakik az igazi Sherlock Holmes,ezért azt a házat kutattuk órákig.Úgy viselkedett,mintha életemben először járnék Londonban,holott az egész életemet itt éltem le a szomszéd városban és ide jártam suliba,de bemutatja nekem LONDONT. És mikor azt hittem,hogy a másnapot megúszhatom nélküle,bejelentette hogy holnap ijesztő viaszbabákat fogunk bámulni. 
Na szóval,jött is a vesztem okozója másnap délelőtt és elcipelt viaszbabalesre.Mikor megnéztük a hatalmas történelmi alakokat jöttek a híres popsztárok.A One diretion valahogy messziről kiszúrta a szemem.Eric odarángatott és rájuk mutogatott:
-Nézd,öt meleg!
-Ó,és nemsokára megismerem őket!-kiabáltam.-És te jössz velem!Muhahaha!
A viaszbabák után jöttek a Tarafalgar tér oroszlánjai,amit megvizsgáltunk.A kis túránk itt még nem ért véget.Taxiba pattantunk és ellátogattunk a Hyde Parkba.És ezzel ki is merítettük az Eric szerint érdekes dolgokat Londonban.Most jöttem én,nevezetességként elvihettem volna Natehez vizsgálni az ágya alatt erjedő pizza maradványokat,de nem tettem,ehelyett elcibáltam a Nando's-ba.Utána elmentünk haza,vagyis mindenki a saját otthonába,de előtte még felültünk egy buszra,mert mi ezt miért is hagynánk ki.A két nap Ericcel rá döbbentett arra,hogy nincs is másra szükségem, csak egy kiadós alvásra legalább két napig. 

8.fejezet:Visszatérek

,,Megtaláljuk a visszavezető utat ahhoz, ami leginkább számít."

A nap további része úgy telt,hogy Alexa nálam maradt és segített a ruháimat szekrénybe pakolni,kiválogattuk mi kell és mi nem.Még David is segített.A polcomon színek szerint rendeztük el a pólókat,egyenlőre még csak a nyári ruhák.Van egy oszlop ami csak a feketéké,van egy másik ahova csak szürkét rakok,és még van három ahova a fehérek,pirosak és a kékek mennek.És ki ne felejtsük a terepzöld oszlopot.Külön polcra mentek a farmereim és a táncpróbás ruháim.Most,hogy ezt így a kezembe vettem rájöttem,hogy hiányzik az életemből, a tánc.Tudom,hogy folytatnom kellene,mert anya is ezt akarná,de egyelőre még nem tudom mi lesz a jövőmmel kapcsolatban.

Miután Chris is letudta a pingvinesdit és hazajött,ragaszkodott hozzá,hogy nézzünk meg négyen egy filmet.Alexáék végig röhögték az aranyos vígjátékot,ami a kedvenc horrorfilmem kiparodizálása volt.Fapofával néztem,hogy miért kell egy rémisztő történetből viccet csinálni.Alexáék az arcomat látva még jobban nevettek.Igen,ő a legjobb barátnőm,nem is tagadhatom.Felszabadító érzés volt,amikor megszólalt a csengő.De amikor kinyitottam,nem örültem ennyire.Vagyis örültem volna,de nem ma.Miért kell hozzám beállítania Pókembernek és Batmannek.Ha jól tudom még csak nem is ismerjük egymást.
-Azt mondtad,hogy nevetni fog-hallottam meg egy ismerős,méltatlankodó hangot.
-Biztos citromba harapott-hallottam meg azt az ostoba legjobb fiú barátom.
-Jó helyen járunk?Magácska,Katie Green?-kérdezte mosolyogva Pókember.
-Nem én a Macskanő vagyok-dobtam be egy műmosolyt.
Batman közelebb jött és megölelt.Én szépen eltoltam magamtól.
-Már megbocsáss,ismerjük mi egymást?Mert ha nem hívom a rendőröket-vigyorogtam rá.
-Jöttem megmenteni a Szépséges Hercegnőt a legjobb barátnőjének a filmjétől-mosolygott Batman.
-Nagyon vicces volt,Black-bokszoltam vállon.
-Tudom,hiszen páratlan humorérzékkel rendelkezem-vigyorgott vissza.
-Meg sem ölelsz?-méltatlankodott Pókember.
-Már megbocsáss,idegeneket nem ölelgetek-szóltam rá.
-De hisz én,én a tanulótársad vagyok,voltam-győzködött.
-Akkor vedd le a jelmezt-mutattam végig rajta.
-Nincs más ruhánk-mondta Nate.
-Csak neked nincs-mutatta fel a táskáját Ben.-Én okosabb voltam.
-Nem hoztál véletlenül nekem is?-kérdezte reménykedve Nate.
-Nem-egy gonosz kacaj kíséretében az út felé mutatott.-Így fogsz hazamenni.
Nevetve elálltam az útból és beengedtem a ,,barátaimat".
-Kik ezek?-hallottam Chris fülsiketítő hangját.-Miért van a nappalimban a két kedvenc szuperhősöm.
David és Chris elé álltam:
-Had mutassam be Pókembert és Batmant,avagy Hülye 1-et és Hülye 2-t!
Ben levette a maszkját és kezet nyújtott Davidnek:
-Ben vagyok.
David nem volt hajlandó vele kezet fogni,erre csak egy indokja van:
-Bocsi,haver.Én Batman párti vagyok-rázta a fejét.
-Úristen,úristen.ez Pókember-ordítozta Chris,majd  el kezdte ölelgetni imádatának tárgyát,aki ezt gesztust nem díjazta.
-Te hülye,összekoszolod a jelmezt-próbált beszélni Ben,de ez csak sanyarú nyöszörgésnek hangzott.
-Ne törd össze az álmait-súgtam oda.
-Te ki vagy?-kérdezte David Batmant,rákacsintottam,mire ő el kezdte játszani a szerepet.
-Batman,üdvözöllek Mr...?-kezdett bele a kis játékba.
-Anderson.
-Tudod csak azért jöttem idáig Gotham Cityből,hogy téged kedves Mr.Anderson meglátogassalak és leszámoljak Macskanővel-járkált fel-alá,David arca pedig felderült a gyönyörtől,hogy Batman csak miatta eljött.

-Megyek próbára-mondtam miközben a sporttáskámmal a vállamon rohantam le a lépcsőn.
-Hova mész?-kérdezte döbbenten Lexi.
-Próbára-tellegtem az arcom előtt.
-Táncpróbára?-kérdezte Ben,aki pont most jött ki a fürdőszobából,már civilben.
Peter Parker már a múlté és,hogy is mondjam..Chris álmai egy csapásra szertefoszlottak,David pedig még mindig Batmant csodálta,és tudom,hogy azért csinálják,hogy elüldözzék őket,de még nem tudják,hogy mire vállalkoztak.És azt is látom,hogy Chrisnek bejön a legjobb barátnőm...Vagy csak képzelődöm?Nem,nem.
-Mikor szándékozol válaszolni?-kérdezte dörmögő hangján Nate.
-Úristen,hova mennék?Milyen próbára?Karate? Judo?-ütöttem a homlokom.
-Jó,nem kell magad kinyírni-szólt rám Chris.
-De,miért mész oda?-kérdezte Alexa.
-Anya is ezt akarná,nem roskadhatok magamba.A tánc az életem...Volt.

David elvitt a próbaterembe és a lelkemre kötötte,hogy hívjam,ha végeztem.Vegyes érzelmekkel teli lépdeltem a táncterem ajtaja felé.Már látni szerettem volna a barátaimat,de féltem...Amikor kinyitottam az ajtót döbbent arcokkal találtam szemben magam.A döbbenettől senki nem tudott megszólalni. Csak néztek pislogás nélkül.Végül Gina megköszörülte a torkát és szólásra nyitotta a száját.
-Te hogy kerülsz ide?
-Nektek is Szia-intettem és ledobtam a táskám,ők még mindig nem mozdultak,összecsaptam a tenyereim és a magnóhoz sétáltam.-Próba van,nem?
-De,de az van-szólt megilletődve Elliot.
Valaki megfogta a kezem és nem engedte,hogy bekapcsoljam a zenét.Megfordultam és pár centiméterre tőlem Greg volt.Először megölelt,aztán megszólalt:
-Örülök neked,el sem tudod képzelni mennyire.De mondtuk,hogy akkor jössz,amikor akarsz,erre pár nap múlva itt vagy-suttogta.
-Anya is ezt akarná-egy könnycsepp végig folyt az arcomon.
-Mi itt leszünk melletted csak szólj- simított végig az arcom.
Körbetekintettem a többieken és egy biztató mosolyt küldtem  feléjük.

7.fejezet:Új élet kezdődik

Sziasztok!Kicsit sokáig tartott,sajnáljuk!Jó olvasást!Üdv:Amy és Liza♥:)

Eltölt a keserűség, és a veszteség szörnyűsége nap mint nap földhöz vág. A való élet pedig csak megy tovább. És idővel a veszteség normalizálódik, beépül a mindennapi életbe, és néhány év múltán azon kapod magad, hogy tulajdonképpen rendben vagy. Megváltoztál ugyan, de... de még mindig hallod az eltávozottak hangját, még mindig anekdotázol róluk, még mindig mindennap gondolsz rájuk.

A temetés után még pár napot Bristolban töltöttem Andersonékkal.Alig mozdultam ki a szobámból.Az éjszakákat átsírtam.A teher mely a vállamat nyomta, azonban mégsem csökkent, sokkal inkább nőtt.A temetés után,miután felfogtam,hogy tényleg elvesztettem anyát minden rosszabb lett.Hiába reménykedem benne,hogy csak jobb és jobb lesz, a szívem legmélyén tudom,hogy sosem lesz könnyebb.Davidék próbáltak vigasztalni,de hiába.Reménytelen.Már nem leszek az a vidám lány,aki voltam.Csak árnyéka vagyok önmagamnak.Talán egyszer,sok év múlva képes leszek újra felhőtlenül örülni bárminek is.A táncot sem akarom már folytatni,nem tudom mi lesz velem.Hogyan tovább?Talán itt vége van mindennek.David és a barátai többször elvittek kávézóba,moziba,vagy csak sétálni.Nevetgéltek mellettem én meg csak néztem magam elé.Olyan vagyok,mint egy élő halott.Sokszor talán még annál is rosszabb.Képtelen vagyok nevetni.még egy aprócska mosolyt is nehezen erőltetek az arcomra.Nem tudom mi vár rám Londonban.Szerintem még rosszabb lesz,mert abban a városban leszek,ahol anyával is éltem.Azokon a helyeken fogok járni újra ahol vele is.Legszívesebben soha többé nem mennék vissza.De Alexa és a többiek hiányoznak.Valójában félek is.Félek attól,hogy mit hoz a jövő,félek,hogy anya nélkül nem leszek soha a régi.Halála mindent megváltoztatott.

Most pedig ruháimat csomagolom,hiszen Londonba költözünk.Állítólag a Morgan család kedves egy társaság,akik szeretni fognak,és David mondta,hogy ők is átélték már azt,amit én.Chris majd segít átvészelni,ugyanis ő emlékszik rá a legjobban,mert körülbelül olyan korban volt,mint én.Sophie sokkal fiatalabb volt,szóval nem hiszem,hogy úgy fogta fel ezt az egészet mint én.Ez egy új kezdet.Az élet valószínűleg azt akarja,hogy mindent elölről kezdjek egy jobb jövő reményében.David azt magyarázza,hogy Chris milyen jó arc.Miért is mondana mást a legjobb barátjáról?Sophieról is csak áradozni tudott. Szerinte nagyon jó humorú lány.Én pár szóban elmondtam,hogy az én barátaim milyen aranyosak és ezzel be is fejeztem.Szegény Eric,ha eszerint alkot róla véleményt,mint amit elmondtam,akkor nem lesznek nagy barátok.David félni fog tőle.De Morganék sem lehetnek jobbak,hallottam néhány történetet.Majd meglátjuk.Minden a jövő titka.Vegyes érzelmekkel pakoltam be a cuccimat David kocsijába.Most kezdőik számomra az új élet.Pár óra múlva már London utcáin autóztunk.David gyorsan megtalálta a házat.Megfogtuk a csomagjainkat és az ajtóba tettük,aztán becsengettünk.Pár perc múlva nyílt az ajtó.Egy magas,széles vállú,fekete hajú vigyorgó srác állt előttünk,öltönyben.
-Haver te hogy nézel ki?-kérdezte meglepetten David. Szóval ő lesz Chris, valahogy másképp képzeltem el.
-Ez a munkaruhám-mutatott végig magán.
-Mi történt a hajaddal?-fintorgott David.
-Hát,csak azért ilyen,hogy még hülyébben nézzek ki.
Rájöttem,hogy mi volt furcsa a srácban.A képeken össze-vissza állt a haja,most meg le volt nyalva.
-Ha megkérdezhetem,akkor mit dolgozol?-mondtam halkan.
-Pincér vagyok-mosolygott rám,aztán fejbe verte magát.-És pofátlan.Chris vagyok-nyújtott kezet.
-Én pedig Katie-viszonoztam a gesztusát.
Aztán kezemnél fogva magához rántott és megölelt.Aztán David szó szerint ránk ugrott.Talán mégsem lesz itt olyan rossz,mint azt hittem,talán David mégsem túlozta el.Az első tíz percben semmi gond sem volt.Aztán David megszólalt.Összetörtek az álmaim.Csak otthon volt normális?Az a sok hülyeség,amit összehordott már szinte fájt.Folyton gumimacikról vagy pingvinekről beszélt.
-Hol van Sophie?- kérdezte végül, de nem várta meg Chris válaszát odafutott a lépcső aljához és felkiáltott.-Kicsilány, gyere le!
-Melegekkel turnézik,kár a gőzért-morogta Chris.
-Kikkel?- néztem rá meglepetten.
Amikor azt mondták, hogy költözök melegekről szó sem volt.
-A One direction-sziszegte Chris.-Ha nem lennének híresek,már halottak lennének.
-Azok az X factorban voltak ugye?-néztem rájuk-De mit keresnek itt?
Ebben a percben megszólalt a telefonom.A kijelzőn Alexa neve villogott.Kérdezte,hogy itt vagyok-e már.Lediktáltam Chris munkahelyének címét és megbeszéltük,hogy ott találkozunk.
-Akkor mi a válasz a kérdésemre?- folytattam a társalgást.
-A húgom neki mert a parkban a főbuzinak,az meg hozta a többit magával.Na,de megyek munkába.Sziasztok!Érezzétek otthon magatokat.-Ezzel ki is viharozott az ajtón.
Daviddel felcipeltük az emeletre a csomagjainkat.A bútoraimat elrendeztük a szobámban,körülbelül úgy nézett ki mint a régi szobám.Néhány aprócska változtatással, például a szoba fala itt világos barack volt, otthon pedig világos piros.Azt hiszem a szobám Sophie mellett van.
Ruháimat pakolgattuk a szekrénybe,amikor Chris hívott engem,hogy valami aranyos vörös hajú lány volt nála az imént és hozzánk tart. És a lány azt mondta,neki,hogy én mondtam neki,hogy menjen a étterembe mert ott leszek.Francba-csaptam a homlokomra.Alexa!!!Teljesen kiment a fejemből. Ezért még kapni fogok.Pár perc múlva szólt a csengő.De még mindig azon jár a fejem,hogy Chriss honnan tudja a számom.Ezt majd megkérdem tőle. David rohant ajtót nyitni,de úgy,mint akit hajt a tatár.
-Szia!David,igaz?-hallottam Alexa hangját.
Egyenesen rohantam az ajtóhoz és a nyakába ugrottam.A rokonom nevetett,és csak annyit mondott.
-Pont,mint én és Chris!
-Azt nem tudtad elmondani,hogy két utcával odébb laksz mint én?-vetette a szememre Alexa.
-Komolyan? Ezt nem is tudtam- nevettem rá.
-Igen,én meg ezért elmentem a város másik végébe,hogy visszajöjjek ide-morgott,miközben a nappaliba tartott,amit David mutatott neki a mutató ujjával.Követtem őt, majd egy laza mozdulattal levágódtunk a kanapéra.
-Hogy lehetsz ilyen hülye?Nem hiszem el.Itt laksz a szomszédba.-még mindig morgott.
-Lexi,én örülök neked,de kezdesz idegesíteni-szóltam rá.
-De meg sem ölelted a legjobb barátnődet-piszkált tovább.
-Nem is hagytad.
Kinyújtotta karjait,ezzel jelezve azt,hogy bizony most hagyja.
-Amúgy-Alexa Davidre nézett-a bátyám szeretne megismerni,jobban.Kedvel.
-David,te azt nem akarhatod-néztem könyörgően Davidre,aki meglepetten nézett vissza.-Te sokkal normálisabb vagy.NE!
-Köszönöm,hogy megdicsértél,de most megyek legeltetni a gumimacijaimat-nevetett és felment az emeletre.
Tévedtem. Rosszabb, mint Eric.
Ő legalább nem fantáziál.Ericnek sok furcsa tulajdonsága van,de Davdihez képest még normális is lehet.Rá néztem Alexára,úgy nevetett,hogy majd megfulladt.Én is vele nevettem és ha csak egy pillanatra is,de olyan voltam mint régen.Még van remény.Van kiút...

6.fejezet:Nem számít, mennyire fáj valami,van,hogy elengedni még fájdalmasabb.

Sziasztok kis cukormázas sütikék:) Meg is hoztuk az új részünket, ami talán úgy sikerült, ahogy mi azt elterveztük. Kedveskedtünk nektek egy kis videóval is, amit a feji végén megleshettek. 
Puszi: Liza és Amy♥:)
U.i.: Lájk az oldalt: I need a hero az Fb-n :)

Megszületünk, élünk, meghalunk. Néha nem feltétlenül ebben a sorrendben. Eltemetünk dolgokat, hogy aztán egyszer feltámadjanak. De a halál nem a vég. Akkor mire számíthatunk? Az biztos, hogy az életben semmi sem biztos. Az élet a legtörékenyebb, leglabilisabb, legkiszámíthatatlanabb dolog. Valójában csakis egy dolog biztos az életben, hogy nincs vége, amíg nincs vége.


Reggel kisírt szemekkel vánszorogtam ki a nappaliba,ahol Lynda már a ruháinkat vasalta.Elég gyér látványt nyújthattam,de nem érdekel. Egész éjjel egy szemhunyásnyit sem aludtam,ami meg is érthető jelenlegi helyzetemben.Reggelit készített nekem,de egy falat sem ment le a torkomon.Nem akartam sajnáltatni magam, egyáltalán nem ez volt a célom.Lynda és David békén hagytak engem.Szinte alig szóltak hozzám,ők is néztek már ki jobban.Bárki mondhat bármit, életem talán legrosszabb napját fogom ma megélni.Felvettem az előkészített ruháimat.Mikor elkészültem csak leültem a kanapéra és bámultam a semmibe.Miután a többiek is elkészültek,beültünk David kocsijába és elindultunk Londonba.Csak figyeltem a mellettem elsuhanó fákat és hagytam, hogy a gyász teljes mértékben feleméssze a lelkemet.Lynda néha megsimogatta a hátam.Jól esett a törődése.Londonban én mutattam az utat a Parker házig.Az összes barátom ott állt a kocsifelhajtón és minket vártak.Ahogy kiszálltam a kocsiból Alexa már rohant felém és megölelgetett.Davidet átkaroltam és a barátaim elé húztam,szeretném mindenkinek bemutatni.Elég furcsán méregették őt,nem tudták eldönteni, hogy kedvesek legyenek,vagy inkább tartsák meg azt a tisztes távolságot.
-Sárcok,ő itt David,az unokatestvérem-mutattam rá.
A többiek bátortalanul intettek,aztán Eric egy bátrabb lépést tett felénk.
-Szia- köszöntött Eric.
Majd a többiek is követték a példáját.
-Andrew,ti Hanryvel honnan ismeritek egymást?-kérdeztem.
-Londonból.Szobatársak voltunk gimiben-válaszolták.
-Apa van londoni múltad?-csillant fel David szeme.
-Hmm, de még milyen múlt- mosolygott Hanry.
-Ne a gyerekek előtt-Lynda fejbe vágta Hanryt.
Vajon mik történhettek ott?Ismerve Andrew mostani énjét.Jobb,ha nem is tudok semmit,csak óvom vele a lelki világom.
-És David,neked van munkád?-kérdezte Eric.
-Nincs-rázta a fejét az unokatestvérem.
-Iskolába jársz?-folytatta tovább.
-Nem.
-Akkor mit csinálsz?-faggatta tovább.
-Egyelőre élősködöm a szüleim pénzén-válaszolta,mire Lynda fejbe vágta.
-Most miért? Csak őszinte voltam- nyafogott.
-Ne aggódj én is azt teszem- kacsintott Eric, neki is az lett a jutalma, mint elődjének.
Andrew szépen fejbe vágta,aztán még szúrós pillantással is nyugtázta.Ben elém lépett és megölelt.
-Mi újság,kicsilány?-súgta a fülembe.
-Idősebb vagyok-motyogtam.
-Az lehet, de engem nem érdekel-vont vállat.
Nate csatlakozott hozzánk.Alexával még pár szót váltottunk,közben Andrew,Hanry és Lynda beszélgettek.Hanry rá pillantott az órájára.
-Indulnunk kell-sóhajtott.

Még most sem vagyok képes felfogni ezt az egészet.Beültünk a kocsikba és elindultunk.Az idő a megszokottnál is lassabban telt.Csak figyeltem a mellettünk elsuhanó tájat,és megpróbáltam nem összeomlani.Miután kiszálltunk a kocsiból David erősen szorított magához és nem engedett el.Lassú léptekkel sétáltunk el a temető bejáratáig.Onnantól aztán Eric a másik oldalról fogott és az ő másik oldalán pedig Alexa küszködött a könnyeivel.Soha nem akartam ezt átélni.A temetést még valahogy átvészeltem,de ha nem lett volna ott David akkor nem tudom,hogy álltam volna végig.

A temetés után elmentünk a házba,ahol eddig anyával éltem.Összecsomagolni a cuccaim,azért,hogy azokat átvigyük a Morgan házba.Lyndáék hívtak egy szállító szolgálatot.Furcsa érzés fogott el amikor beléptem a régi házunkba.Visszatértek a régi szép emlékek,melyeket örökké a szívemben fogok őrizni.Elkezdtem hangosan sírni,David mellém lépett és átölelt.Minden tárgyról,amire ránézek anyu jut eszembe.David bejött velem a szobámba.Segített bepakolni a cuccokat a bőröndökbe és dobozokba és kivitte őket a ház elé.Dobozok és a szobám bútorai szépen sorakoztak a kamionban.Még utoljára végigjártam a lakás minden egyes szegletét,kezdve anyu szobájával.Minden cuccot úgy hagytam,egyenlőre a házban marad minden,még semmit sem tervezünk vele.
Anya éjjeli szekrényén volt egy közös kép anyával és velem,anya falán voltak még közös képeink,azokat is magammal viszem Morganékhez.Mostantól az én szobám falát fogják díszíteni.Még utoljára visszanéztem a nappaliba és aztán kimentem a házból.A cuccaimat szállító teherautó elindult a Morgan ház felé,mi ma nem megyünk oda.Utazunk haza.De furcsa ezt így mondani.
Utoljára körbejártam a kertet.Végigsimítottam a kezem a székek karfáján és leültem egy pillanatra a medence mellé.Eszembe jutottak a nyarak,amit mindig Andrewékkal közösen töltöttünk.A nyaralások.Anya tortái,a közös medence takarítás.A baráti és családi összejövetelek.
Hanry holnapig még a városban marad,de mi már indultunk is vissza Bristolba.Aztán hamarosan költözünk ide,Londonba.Ketten Daviddel.Az elmúlt pár napban nem voltam ennyire szomorú,mint most. Elveszettnek és magányosnak éreztem magam.Olyan volt, mintha kiszakítottak volna belőlem egy darabot,de ami a legrosszabb,hogy ezek után táncolni sem akarok.Anya volt az, aki kiskoromtól kezdve motivált,és hajtott előre annak érdekében,hogy mindig jobb és jobb legyek.De egyszerűen abba sem hagyhatom,mert nem hagyhatom cserbe a barátaim.Nem fordíthatok hátat mindennek.De képtelen vagyok,a tánc is anyára emlékeztet.Mindig az volt az álma, hogy majd én is egy leszek azok közül az emberek közül,akik tehetségükkel keresik meg mindennapi betevőjüket.De most már.Most már mi lesz?Abbahagyom, vagy beteljesítem a közös álmunkat?

5.fejezet:Nem lesz könnyebb

Sziasztok!Itt is van a rész!Legközelebb jobban sietünk,ti pedig komizhatnátok.
Egy kis újítás lesz:
-minden fejezet elejére a fejezet témájához illő idézetet teszünk
-oldalt lesz idézet és mikor változik a blog témája,akkor az idézet is változik,ebből majd mindig kikövetkeztethetitek,hogy körülbelül mi lesz.
Ennyi is lenne a mellébeszélés!Jó olvasást! Puszi:Amy és Liza♥:)

,,A gyász mindannyiunkban közös, de mindenkiből mást hoz ki. Nemcsak a halált gyászoljuk, az életet is, a veszteséget, a változást. És ha eltűnődünk, miért szívunk annyiszor, hogy miért fáj annyira, nem szabad elfelednünk, hogy tudunk változtatni. Így maradunk életben. Mikor már annyira fáj, hogy fojtogat, az segít túlélni. Ha visszanézünk arra a napra, furcsamód, hihetetlen mód nem érzünk már úgy. Nem fog ennyire fájni. A gyász mindenkit utolér a maga idejében, a maga módján. A legtöbb, amit tehetünk, amit bárki tehet, hogy becsületesek vagyunk. A legrosszabb dolog, a gyász legrémesebb része, hogy nem tudjuk irányítani. A legtöbb, hogy átadjuk neki magunkat, ha eljön, és ha tudjuk, kieresztjük. De a legrosszabb, hogy mikor már azt hiszed, vége, kezdődik elölről, és mindig, minden alkalommal eláll a lélegzeted."

Jobban kellene magam érezni,de ez inkább egyre rosszabb.Egyre szomorúbb és szomorúbb vagyok.Persze itt Bristolban törődnek velem,megpróbálják elterelni a gondolataimat.Értékelem,hogy David az éjszaka közepén bejön hozzám két bögre kakaóval és hülye dalokat énekel nekem,még akkor is ha a hangja nem kifejezetten jó.De legalább próbálkozik.Lyndát is egyre jobban kedvelem,tegnap este a szokásos esti tévézés helyett kiültünk a kertbe és beszélgettünk és David gitározott.Ilyenkor úgy érzem,hogy alig tudok valamit róla.Kezdünk egyre jobban megismerkedni.Soha,még álmomban sem gondoltam volna,hogy ennyire megszeretem.Ebből is látszik, hogy hatalmasat tévedtem.Lynda igyekszik,reggelire is próbál olyat csinálni amit anya is szokott.Bár ezekre nincs szükség.Így is otthon érzem magam náluk.Enélkül is.Csak az a kár,hogy még nem ismerhettem meg Morganéket,meg David haverjait, akikről folyton mesél.De David említette,hogy ma este hazajönnek.Mert Chris hétfőn kezd az új munkahelyén.Mi pedig hétfőn utazunk Londonba anya temetésére.Remélem, hogy tényleg olyan jó fejek, ahogy azt ő is mondja.
Reggeli után Daviddel kimentünk a kertbe,David füvet nyírt,én napoztam.Mikor meguntam a semmittevést felálltam és besétáltam a házba.David utánam futott,mert azt hitte,hogy depizni megyek.Pedig csak le akartam ülni a Tv elé,de akkor már azt sem lehet.David egész délelőtt a ház körüli munkákat végezte egy fürdőgatyába.Azt se tudtam,hogy gyúr,pedig de.Igazából a délelőttöm nagy része unalmasan telt.Lynda nem nagyon kért a konyhában a segítségből.Pedig tudok sütni és főzni,csak ő nem hitte el nekem.Ebéd után Daviddel mentünk sétáni.Beszélgettünk és jól éreztük magunkat.Ma is beültünk a kedvenc kávézójába,van ott egy szőke pincérnő aki eléggé fintorgott mikor meglátott minket.Nem tudom,hogy mi a neve,de nem szimpatikus,az már egyszer biztos.
Nyolc körül értünk ,,haza",a konyhaasztalon egy üzenet várt minket Lyndától.

Átmentem Juliehoz.Majd jövök.Vacsora a hűtőben,de ha akartok rendelhettek,pénz a váza alatt.Anya

Szuper! Akkor csak kettőnké a ház.Rendeltünk pizzát,David elment fagyiért,bevackoltuk magunkat az ágyamba.Mutattunk egymásnak egy csomó képet a barátainkról,csomó sztorit meséltünk.Sokszor már annyira nevettem, hogy fájt tőle a hasam.Megettünk mindent,de ha ezt a szemétdombot Lynda meglássa,akkor meghalunk.Habár,ha nem engedem be a szobába,akkor nem lesz gond.Hallottuk,hogy Lynda hazajött valamikor éjjel,de nem zajongott.David sem ment már a szobájába mert hajnalig beszélgettünk,aztán elnyomott minket az álom.Reggel,vagyis inkább délben vánszorogtunk ki a nappaliba.Egy vörös lány meg két fiú a kanapén ücsörögtek, a szőke srác a térdén dobolt.Ezek meg kik? Ismerősek voltak valahonnan, de nem tudtam beazonosítani őket.
-Haver- a barna srác felugrott és átölelte Davidet.
-Srácok,ti?-nézegetett David.
-Nem is örülsz?-állt fel a vörös hajú lány.
-De persze!Csak azt hittem, hogy még Londonban vagytok-szabadkozott.
-Mondtuk,hogy haza jövünk-most már a szőke is átölelte Davidet.
-Értem.Chris és Sophie még életben vannak?-kérdezte nevetve.
-Ne is mond.Az az őrült lány elment azzal az öt meleggel,meg azzal a jófej göndör hajú sráccal turnézni-idegeskedett a szőke.
-Jeremy utálja őket.
-Mindenről Lily tehet-verte őt hátba a lány.
-Istenem,erre Chris?
-Azzal engedtük őt el,hogy ne legyen terhes.Szerinted?-bökte homlokon a fekete.
A vörös lány körbenézett,megköszörülte a torkát és felém biccentett a fejével.
-Jaj igen.Srácok,-állt mellém.-ő az unokatesóm Katie.Katie ők a barátaim.
-Sziasztok-intettem egy picit bátortalanul.
Először a barna lépett elém és kezet nyújtott.
-Jake vagyok.
A vörös lány elém lépett és kissé bátortalanul kezet nyújtott.
-Alice vagyok.Az egyetlen lány,aki eltudja viselni ezt az négy fiút.Végül jött a szőke.
-Khmm,az én nevem Rich,de a barátaim csak Richnek hívnak,és igen,Sophie egyszer az enyém lesz -kacsintott,mire elnevettem magam.
-Meg sem lepődőm.Egy percig nem gondoltam,hogy David barátai normálisak-még mindig nevetve.
-Héhé,kérj bocsánatot-szólt rám Alice,azt hiszem.
-Miért?-néztem rá meglepetten.
-Én normális vagyok-pufogott.
-Megsértetted kicsi Alice egóját-bökött vállon David.
-Az nagy baj?-kérdeztem ijedten.
-Szerintem látod-nevetett a szőke.
-Szuper!-vágódtam le a kanapéra.
-EBÉD-hallottuk meg Lynda hangját.
Elindultunk a konyha a felé,a többiek pedig követtek minket.
-Mi akkor megyünk is-jelentette ki Rich.
-Igen Rich,egy székért a dolgozóba-mondta Lynda.
Ő pedig engedelmeskedett,mert nem volt szerintem hangulata veszekedni.
Leültünk ebédelni,közben Lynda az elmúlt pár napjukról kérdezgette őket.Mindenféle furcsa dologról beszéltek.
Például arról,hogy Rich Sophiet ostromolja szerelmével,miközben semmit sem akar tőle.Rich egy papírt tett Lynda elé,aki elkezdte olvasni és néha felnevetett.
-Rich,ez mégis mi?
-Lista-és ezt úgy mondta,mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne.
-Lista,miről?-kapcsolódtam be.
-A közös pontjainkról-válaszolt.
-Rich,legalább ötvenet elolvastam és ebből egy sem volt közös-magyarázta Lynda.
-De,de a 128 és a 320,azt nézd meg,az közös!-mutogatott a lapra.
-De az nem közös,hogy idézem:,,Mindketten szeretjük Christ" és a másik:,,Mindketten szeretjük kicsi Alicet!"
-Hé,engem miért hagytál ki?Engem is szeretsz-kiáltott fel mérgesen Jake.
-Én igen,de Sophie nem különösebben-veregette hátba haverját.
Lyndának menni kellett dolgozni és ránk bízta a mosogatást.NAGY hiba volt.A konyha átváltozott beltéri medencévé.Tiszta hab voltam Rich jóvoltából.Davidnek valahogy nem tetszett,hogy a haverja velem van.És ennek többször is hangot adott.
Miután a konyha újra konyhának nézett ki, a srácok hazamentek készülődni,mert eldöntötték,hogy ők,ma elvisznek engem a tóparta és előtte bevisznek a kávézójukba.Miután elkészültünk,mentünk a találkahelyünkre,a bristoli kávézóba,ami még mindig nem egy Starbucks.

A pincérnő ,,kedvesen" megkérdezte,mit keresünk ott.
-Idiótákat-mosolygott Jake és rá mutatott a pincérnőre.-És nézd találtam egyet.
-Mit hozzak?-vágta oda.
-Egy kólát-válaszoltam.
Rich,Jake,Alice és David egymásra vigyorogtak.
- Három cappucinót-vágta rá Jake.
-És neked?-nézett Richre.
-Kóla.
Pár perc múlva kihozta a rendelésünket,alighogy visszament a pult mögé Jake cappucinostul követte őt.A csészét rávágta a pultra és annak tartalma szép lassan, patakokban csorgott le a földre.A pincérnő felvont szemöldökkel nézte Jaket.
-Mi kéne Daniels?
-Ez nem kóla.Én kólát kértem-lassan tagoltam beszélt.
-Ne már.Nem unjátok?-sóhajtott a pincérnő.-Amúgy sincs itt Chris,és ő ezt jobban játssza.
-Én nem játszok-ütött a pultra Jake.
Rápillantottam az ajtó előtt álló pincérre,aki már összegörnyedt a nevetéstől.
-Andrew!-kiabálta a pincérnő.-Szólj a hülye haverjaidra!
A szőke pincért megköszörülte a torkát és rá nézett Jakera.
-Haver,fejezd be!Jane kicseréli-majd megfulladt miközben beszélt.
Jane idegesen elkezdte törölgetni a pultot,Andrew közben Jakenak suttogta,hogy ez mekkora volt és hogy még mindig mennyire szórakoztató.
-Köszi haver!-ezzel Jake levágódott mellém a székre,mint aki jól végezte dolgát.
-Most ez fontos?!Fontos kikészíteni az embereket?-csattantam fel.
-Most mi a bajod?-kérdezte a döbbent Jake.
Kirohantam a kávézóból és leültem a járdaszegélyre.Rich leült mellém,de nem szólt hozzám,csak bámulta az előttünk elhaladó autókat.
-Tudod,Rich,ezen egy hete még nevettem volna,csak azóta sok minden megváltozott.
-Megéltünk mi ezt már.Egyszer megtörtént velünk hasonló eset,és akkor is nehéz volt és sokkal fiatalabbak is voltunk.Nagyon megviselt mindenkit egytől-egyig.Most pedig,hogy ,,felnőttünk",meg is értsük ennek a súlyát.
Megöleltem.Aztán ő felhúzott a földről és visszavonultunk a többiekhez.Megittuk az italainkat és elindultunk eredeti uticélunk felé.Rich kocsival kiakart minket vinni,mert messze van a tó,de Alice azt mondta,hogy inkább négykézláb mászik ki.Nem értettem ezt a célzást, de hittem neki, hisz Jake is elég kétségbeesett arcot vágott haverja kijelentésére.Aztán végül David vezetett.Nem mondom kicsit ijesztő a stílusa, ha autókról van szó.De miattam megerőltette magát.Óvatosra váltott, szerintem néhány csiga is megelőzött minket.David ledobta a pólóját az első dolga pedig az volt,hogy a stégről beugorjon a vízbe.Jake is követte a példáját.Én csak levetettem a ruháimat és lefeküdtem a pokrócra.A stég szélén feküdtem,mindenki a vízben volt,de Rich odaúszott mellém,hogy szórakoztasson,annyit nevetek ezen a srácon.David többször szúrós pillantásokat vetett ránk és hallottam,hogy Alicenak mondja,hogy neki nem tetszik amit Rich csinál.Pedig ő csak azt akarja, hogy nevessek és boldog legyek.David kijött a vízből,azt hittem,hogy a táskájához megy,de hirtelen a levegőben voltam,aztán hiába kapálóztam,másodperceken belül a vízben landoltam.Sikítani sem volt időm, gyorsan felúsztam a felszínre és behúztam a nevető unokatesómat magam után.Aztán Jake táskájából előkerültek a vízipisztolyok is.Bármerre futottam valaki mindig volt a nyomomban.Rich megbotlott és engem is magával rántott a porba.Azt nem tudom,hogyan de már a parton rohangáltunk messze a stégtől.Így már nemcsak vizes voltam, hanem sáros is.Aztán jött a megmentőm,Jake,aki a kezében cipelt vissza a stégig és belevágott a vízbe.Szuper.Hiába ütöttem őt ahol értem akkor sem tett le.Sötéttel indultunk már haza,mert a naplementét azt fontos volt kivárnunk.Mikor hazaértünk Lynda a nappaliban ült és könyvet olvasott,aztán kiültünk a kertbe egy pokrócra és David gitárkíséretében megbeszéltük a napunkat.
Próbálták elterelni a figyelmemet,de végig csak a másnapi temetés járt a fejemben és még a gondolata is rettentően fájt.