5.fejezet:Nem lesz könnyebb

Sziasztok!Itt is van a rész!Legközelebb jobban sietünk,ti pedig komizhatnátok.
Egy kis újítás lesz:
-minden fejezet elejére a fejezet témájához illő idézetet teszünk
-oldalt lesz idézet és mikor változik a blog témája,akkor az idézet is változik,ebből majd mindig kikövetkeztethetitek,hogy körülbelül mi lesz.
Ennyi is lenne a mellébeszélés!Jó olvasást! Puszi:Amy és Liza♥:)

,,A gyász mindannyiunkban közös, de mindenkiből mást hoz ki. Nemcsak a halált gyászoljuk, az életet is, a veszteséget, a változást. És ha eltűnődünk, miért szívunk annyiszor, hogy miért fáj annyira, nem szabad elfelednünk, hogy tudunk változtatni. Így maradunk életben. Mikor már annyira fáj, hogy fojtogat, az segít túlélni. Ha visszanézünk arra a napra, furcsamód, hihetetlen mód nem érzünk már úgy. Nem fog ennyire fájni. A gyász mindenkit utolér a maga idejében, a maga módján. A legtöbb, amit tehetünk, amit bárki tehet, hogy becsületesek vagyunk. A legrosszabb dolog, a gyász legrémesebb része, hogy nem tudjuk irányítani. A legtöbb, hogy átadjuk neki magunkat, ha eljön, és ha tudjuk, kieresztjük. De a legrosszabb, hogy mikor már azt hiszed, vége, kezdődik elölről, és mindig, minden alkalommal eláll a lélegzeted."

Jobban kellene magam érezni,de ez inkább egyre rosszabb.Egyre szomorúbb és szomorúbb vagyok.Persze itt Bristolban törődnek velem,megpróbálják elterelni a gondolataimat.Értékelem,hogy David az éjszaka közepén bejön hozzám két bögre kakaóval és hülye dalokat énekel nekem,még akkor is ha a hangja nem kifejezetten jó.De legalább próbálkozik.Lyndát is egyre jobban kedvelem,tegnap este a szokásos esti tévézés helyett kiültünk a kertbe és beszélgettünk és David gitározott.Ilyenkor úgy érzem,hogy alig tudok valamit róla.Kezdünk egyre jobban megismerkedni.Soha,még álmomban sem gondoltam volna,hogy ennyire megszeretem.Ebből is látszik, hogy hatalmasat tévedtem.Lynda igyekszik,reggelire is próbál olyat csinálni amit anya is szokott.Bár ezekre nincs szükség.Így is otthon érzem magam náluk.Enélkül is.Csak az a kár,hogy még nem ismerhettem meg Morganéket,meg David haverjait, akikről folyton mesél.De David említette,hogy ma este hazajönnek.Mert Chris hétfőn kezd az új munkahelyén.Mi pedig hétfőn utazunk Londonba anya temetésére.Remélem, hogy tényleg olyan jó fejek, ahogy azt ő is mondja.
Reggeli után Daviddel kimentünk a kertbe,David füvet nyírt,én napoztam.Mikor meguntam a semmittevést felálltam és besétáltam a házba.David utánam futott,mert azt hitte,hogy depizni megyek.Pedig csak le akartam ülni a Tv elé,de akkor már azt sem lehet.David egész délelőtt a ház körüli munkákat végezte egy fürdőgatyába.Azt se tudtam,hogy gyúr,pedig de.Igazából a délelőttöm nagy része unalmasan telt.Lynda nem nagyon kért a konyhában a segítségből.Pedig tudok sütni és főzni,csak ő nem hitte el nekem.Ebéd után Daviddel mentünk sétáni.Beszélgettünk és jól éreztük magunkat.Ma is beültünk a kedvenc kávézójába,van ott egy szőke pincérnő aki eléggé fintorgott mikor meglátott minket.Nem tudom,hogy mi a neve,de nem szimpatikus,az már egyszer biztos.
Nyolc körül értünk ,,haza",a konyhaasztalon egy üzenet várt minket Lyndától.

Átmentem Juliehoz.Majd jövök.Vacsora a hűtőben,de ha akartok rendelhettek,pénz a váza alatt.Anya

Szuper! Akkor csak kettőnké a ház.Rendeltünk pizzát,David elment fagyiért,bevackoltuk magunkat az ágyamba.Mutattunk egymásnak egy csomó képet a barátainkról,csomó sztorit meséltünk.Sokszor már annyira nevettem, hogy fájt tőle a hasam.Megettünk mindent,de ha ezt a szemétdombot Lynda meglássa,akkor meghalunk.Habár,ha nem engedem be a szobába,akkor nem lesz gond.Hallottuk,hogy Lynda hazajött valamikor éjjel,de nem zajongott.David sem ment már a szobájába mert hajnalig beszélgettünk,aztán elnyomott minket az álom.Reggel,vagyis inkább délben vánszorogtunk ki a nappaliba.Egy vörös lány meg két fiú a kanapén ücsörögtek, a szőke srác a térdén dobolt.Ezek meg kik? Ismerősek voltak valahonnan, de nem tudtam beazonosítani őket.
-Haver- a barna srác felugrott és átölelte Davidet.
-Srácok,ti?-nézegetett David.
-Nem is örülsz?-állt fel a vörös hajú lány.
-De persze!Csak azt hittem, hogy még Londonban vagytok-szabadkozott.
-Mondtuk,hogy haza jövünk-most már a szőke is átölelte Davidet.
-Értem.Chris és Sophie még életben vannak?-kérdezte nevetve.
-Ne is mond.Az az őrült lány elment azzal az öt meleggel,meg azzal a jófej göndör hajú sráccal turnézni-idegeskedett a szőke.
-Jeremy utálja őket.
-Mindenről Lily tehet-verte őt hátba a lány.
-Istenem,erre Chris?
-Azzal engedtük őt el,hogy ne legyen terhes.Szerinted?-bökte homlokon a fekete.
A vörös lány körbenézett,megköszörülte a torkát és felém biccentett a fejével.
-Jaj igen.Srácok,-állt mellém.-ő az unokatesóm Katie.Katie ők a barátaim.
-Sziasztok-intettem egy picit bátortalanul.
Először a barna lépett elém és kezet nyújtott.
-Jake vagyok.
A vörös lány elém lépett és kissé bátortalanul kezet nyújtott.
-Alice vagyok.Az egyetlen lány,aki eltudja viselni ezt az négy fiút.Végül jött a szőke.
-Khmm,az én nevem Rich,de a barátaim csak Richnek hívnak,és igen,Sophie egyszer az enyém lesz -kacsintott,mire elnevettem magam.
-Meg sem lepődőm.Egy percig nem gondoltam,hogy David barátai normálisak-még mindig nevetve.
-Héhé,kérj bocsánatot-szólt rám Alice,azt hiszem.
-Miért?-néztem rá meglepetten.
-Én normális vagyok-pufogott.
-Megsértetted kicsi Alice egóját-bökött vállon David.
-Az nagy baj?-kérdeztem ijedten.
-Szerintem látod-nevetett a szőke.
-Szuper!-vágódtam le a kanapéra.
-EBÉD-hallottuk meg Lynda hangját.
Elindultunk a konyha a felé,a többiek pedig követtek minket.
-Mi akkor megyünk is-jelentette ki Rich.
-Igen Rich,egy székért a dolgozóba-mondta Lynda.
Ő pedig engedelmeskedett,mert nem volt szerintem hangulata veszekedni.
Leültünk ebédelni,közben Lynda az elmúlt pár napjukról kérdezgette őket.Mindenféle furcsa dologról beszéltek.
Például arról,hogy Rich Sophiet ostromolja szerelmével,miközben semmit sem akar tőle.Rich egy papírt tett Lynda elé,aki elkezdte olvasni és néha felnevetett.
-Rich,ez mégis mi?
-Lista-és ezt úgy mondta,mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne.
-Lista,miről?-kapcsolódtam be.
-A közös pontjainkról-válaszolt.
-Rich,legalább ötvenet elolvastam és ebből egy sem volt közös-magyarázta Lynda.
-De,de a 128 és a 320,azt nézd meg,az közös!-mutogatott a lapra.
-De az nem közös,hogy idézem:,,Mindketten szeretjük Christ" és a másik:,,Mindketten szeretjük kicsi Alicet!"
-Hé,engem miért hagytál ki?Engem is szeretsz-kiáltott fel mérgesen Jake.
-Én igen,de Sophie nem különösebben-veregette hátba haverját.
Lyndának menni kellett dolgozni és ránk bízta a mosogatást.NAGY hiba volt.A konyha átváltozott beltéri medencévé.Tiszta hab voltam Rich jóvoltából.Davidnek valahogy nem tetszett,hogy a haverja velem van.És ennek többször is hangot adott.
Miután a konyha újra konyhának nézett ki, a srácok hazamentek készülődni,mert eldöntötték,hogy ők,ma elvisznek engem a tóparta és előtte bevisznek a kávézójukba.Miután elkészültünk,mentünk a találkahelyünkre,a bristoli kávézóba,ami még mindig nem egy Starbucks.

A pincérnő ,,kedvesen" megkérdezte,mit keresünk ott.
-Idiótákat-mosolygott Jake és rá mutatott a pincérnőre.-És nézd találtam egyet.
-Mit hozzak?-vágta oda.
-Egy kólát-válaszoltam.
Rich,Jake,Alice és David egymásra vigyorogtak.
- Három cappucinót-vágta rá Jake.
-És neked?-nézett Richre.
-Kóla.
Pár perc múlva kihozta a rendelésünket,alighogy visszament a pult mögé Jake cappucinostul követte őt.A csészét rávágta a pultra és annak tartalma szép lassan, patakokban csorgott le a földre.A pincérnő felvont szemöldökkel nézte Jaket.
-Mi kéne Daniels?
-Ez nem kóla.Én kólát kértem-lassan tagoltam beszélt.
-Ne már.Nem unjátok?-sóhajtott a pincérnő.-Amúgy sincs itt Chris,és ő ezt jobban játssza.
-Én nem játszok-ütött a pultra Jake.
Rápillantottam az ajtó előtt álló pincérre,aki már összegörnyedt a nevetéstől.
-Andrew!-kiabálta a pincérnő.-Szólj a hülye haverjaidra!
A szőke pincért megköszörülte a torkát és rá nézett Jakera.
-Haver,fejezd be!Jane kicseréli-majd megfulladt miközben beszélt.
Jane idegesen elkezdte törölgetni a pultot,Andrew közben Jakenak suttogta,hogy ez mekkora volt és hogy még mindig mennyire szórakoztató.
-Köszi haver!-ezzel Jake levágódott mellém a székre,mint aki jól végezte dolgát.
-Most ez fontos?!Fontos kikészíteni az embereket?-csattantam fel.
-Most mi a bajod?-kérdezte a döbbent Jake.
Kirohantam a kávézóból és leültem a járdaszegélyre.Rich leült mellém,de nem szólt hozzám,csak bámulta az előttünk elhaladó autókat.
-Tudod,Rich,ezen egy hete még nevettem volna,csak azóta sok minden megváltozott.
-Megéltünk mi ezt már.Egyszer megtörtént velünk hasonló eset,és akkor is nehéz volt és sokkal fiatalabbak is voltunk.Nagyon megviselt mindenkit egytől-egyig.Most pedig,hogy ,,felnőttünk",meg is értsük ennek a súlyát.
Megöleltem.Aztán ő felhúzott a földről és visszavonultunk a többiekhez.Megittuk az italainkat és elindultunk eredeti uticélunk felé.Rich kocsival kiakart minket vinni,mert messze van a tó,de Alice azt mondta,hogy inkább négykézláb mászik ki.Nem értettem ezt a célzást, de hittem neki, hisz Jake is elég kétségbeesett arcot vágott haverja kijelentésére.Aztán végül David vezetett.Nem mondom kicsit ijesztő a stílusa, ha autókról van szó.De miattam megerőltette magát.Óvatosra váltott, szerintem néhány csiga is megelőzött minket.David ledobta a pólóját az első dolga pedig az volt,hogy a stégről beugorjon a vízbe.Jake is követte a példáját.Én csak levetettem a ruháimat és lefeküdtem a pokrócra.A stég szélén feküdtem,mindenki a vízben volt,de Rich odaúszott mellém,hogy szórakoztasson,annyit nevetek ezen a srácon.David többször szúrós pillantásokat vetett ránk és hallottam,hogy Alicenak mondja,hogy neki nem tetszik amit Rich csinál.Pedig ő csak azt akarja, hogy nevessek és boldog legyek.David kijött a vízből,azt hittem,hogy a táskájához megy,de hirtelen a levegőben voltam,aztán hiába kapálóztam,másodperceken belül a vízben landoltam.Sikítani sem volt időm, gyorsan felúsztam a felszínre és behúztam a nevető unokatesómat magam után.Aztán Jake táskájából előkerültek a vízipisztolyok is.Bármerre futottam valaki mindig volt a nyomomban.Rich megbotlott és engem is magával rántott a porba.Azt nem tudom,hogyan de már a parton rohangáltunk messze a stégtől.Így már nemcsak vizes voltam, hanem sáros is.Aztán jött a megmentőm,Jake,aki a kezében cipelt vissza a stégig és belevágott a vízbe.Szuper.Hiába ütöttem őt ahol értem akkor sem tett le.Sötéttel indultunk már haza,mert a naplementét azt fontos volt kivárnunk.Mikor hazaértünk Lynda a nappaliban ült és könyvet olvasott,aztán kiültünk a kertbe egy pokrócra és David gitárkíséretében megbeszéltük a napunkat.
Próbálták elterelni a figyelmemet,de végig csak a másnapi temetés járt a fejemben és még a gondolata is rettentően fájt.