24.fejezet: Az a bizonyos 2. esély

Sziasztok! Meg is érkezett az új részünk! Puszi: Amy és Liza♥

Az iszogatós péntek estén vigyáznom kellett, nehogy annyit igyak, hogy a végén eljárjon a szám, azért, hogy ne gyanakodjanak még abba is belementem, hogy Liamnek a csók helyett adjak egy rövidke kis szájra puszit és azt is csak azért, hogy ne kelljen több ruhától megválnia.Szóval ezért még Gregnek sem kell haragudnia, nem mintha megtudná. Alig vártam a szombat délutánt, hogy végre láthassam Greget, a többiek elhúztak Rickék lakásába pakolni. Greggel megbeszéltük, hogy háromra jön értem, és aztán próba, utána pedig hozzájuk megyünk. Órákon keresztül rohangáltam fel, s alá a lakásban.
-Lily, Lily- a többiek már elmentek én pedig javában kutattam a táncos ruháim között.-Ez jól néz ki?- fordultam meg előtte.
-Szerintem az eddigiek is jól néztek ki- válaszolt, amolyan nem értem, hogy mi történik körülöttem arccal.
-Kérlek, ez komoly- nyafogtam.
-Fiú van a dologban?- vonta fel a szemöldökét.
-Lehet- feleltem nemes egyszerűséggel. Nem akartam elkiabálni semmit sem mielőtt még bármi is komolyra fordulna.
-Táncos fiú?- felcsillant a szeme.- A saját lányom szerelmi életéből kimaradtam, akkor legalább te mesélj.
-Megeshet- nevettem. - Ne aggódj nem maradtál ki a szerelmi életéből. Niall előtt nem volt semmi- nyugtattam.
-Most már sokat leszek itthon- jelentette be vidáman.
-Kirúgtak?- kerekedtek el a szemeim.
-Nem kell ingáznom- vigyorgott.
-Juj ez nagyon jó- mosolyogtam vissza. - Most már tényleg itt lesz a munkád Londonban?
-Egyelőre igen,- bólintott vidáman - tegnap dőlt el, azért jöttem haza később.
-Örülök neked. De jó az öltözékem? - húzkodtam magamon a felsőt.
-Szerintem eddig ez a legjobb- mosolygott.
Alighogy eldöntöttem, hogy mit veszek fel Greg már meg is érkezett és dudált.
-Megyek, majd jövök-kiáltottam vissza az ajtóból.
-Szőkére cserélted Fürtöskét?- kiabálta vissza, egy pillanatra lefagytam, majd kitört belőlem a röhögés, hogy már ő is kezdi.
-Persze- válaszoltam, utána becsuktam az ajtót, Greg kipattant az autóból, üdvözlésképpen megcsókolt.
-Hmmm,-mosolyogtam- ilyen fogadtatás gyakrabban is jó lenne.
-Többieknek el akarod mondani?- kérdezte már akkor amikor úton voltunk.
-Később igen- válaszoltam, ő bólintott és az út további részében nem szólt hozzám.
-Szomjas vagyok- jelentettem be. - Nem állsz meg gyorsan a Starbucksban? Kellene egy jeges kávé.
Némán bólintott és lekanyarodott az útról.
-Most mi van?- érdeklődtem. - Olyan csendes vagy.
-Én értem, hogy miért akarod titkolni, anélkül, hogy kimondod, de utálom- bökte ki a problémáját, amit mélyen éreztem.
-Én csak,- kezdtem bele, de idő kellett mire összeszedtem a gondolataim- csak nem akarom, hogy mindenki erről beszéljen. Nem akarok én lenni a téma.
-Akkor én leszek a titkos pasid- kacsintott.
-Tudod mit, pontosan- bólintottam és nyomtam egy puszit az arcára- e miatt ne szomorkodj. Majd, ha eljön az ideje, mindenki megtudja.

A táncterem előtt állt a csapat többi tagja, amikor megláttak minket, nagyon elámultak, Greg azonnal kipattant a kocsiból.
-Útközben felvettem, nehogy elkéssen a törött kezű báránykánk- mondta a többieknek, miközben becsapta mögöttem a kocsi ajtaját.
-Jaj de nagylelkű lett mostanában valaki- forgatta a szemeit Alyson.
-Aly, a nagylelkűségről te is beszélhetnél- kacsintottam rá, amire ő csak súgott nekem, hogy azonnal fejezzem be.
-Mit csinált?- nézett rám Elliot.
-Randizni fog Daviddel- vigyorogtam.
-Tessék?- esett le azonnal Esther álla. - Te beteg vagy?
-David szívózik velem és így leszáll rólam- magyaráztam a többieknek.
-A beteg állat unokatesód Davidről beszélünk, akit Alyson a sárga földig szid?- vonta fel a szemöldökét Elliot.
-Igen róla,- bólintottam- de nem beteg állat, csak mondjuk értelmi fogyatékos.
-Ha ezt túléled, szobrot emelünk neked- veregette meg Gina szegény önfeláldozó barátnőm vállát.
-Lehet, hogy nem lesz annyira szörnyű- bizonygatta Aly.
-Igen- vontam fel a szemöldököm.
-Mondom ANNYIRA!
-Imádkozunk érted- vigyorgott Kelly.
-De, ne már- szomorodott el.
-Nem megyünk be?-kérdeztem a többieket, így legalább egy pillanatra leszállnak Alyről.
-Jaj de- nevetett fel Kelly. - Kinél van a kulcs?- nézett körbe, Natalie épp most rohant be közénk.
-Bocsi, ne haragudjatok a késésért, nálam van a pótkulcs- jelentette be.
-Semmi, semmi- legyintettem.
Bementünk a táncterembe és a srácok rögtön az új koreográfiát akarták látni.Bekapcsoltuk a zenét és beálltunk úgy, ahogy kell.Körülbelül két órás volt a próba, azután elköszöntünk és Greggel hozzájuk indultunk.
-Van itthon valaki?- kiabálta amikor beléptünk az ajtójukon.Reakció azonban nem érkezett. Amire Greg megcsókolt.-Ezek szerint miénk a ház?- kacsintott.
-De jól néz ki a nappali- szólaltam meg, amikor beértünk a nappaliba, amikor legutóbb itt voltam, akkor fekete fehér volt, most már barna.
- Hát igen- ölelte át derekam-, kicsit rég jártál erre.
Megcsókoltam, végül a kanapén kötöttünk ki.
-Tuti, hogy senki sem fog hazajönni?- kérdeztem két csók között.
-Nem- ezzel elkezdte lehúzni a pólómat. - Vagy nem akarod?
-Hülye kérdés- nevettem rá.
-Régen sem volt ellenvetésed- súgta a fülembe.
-Van, ami sosem változik- feleltem, újra megcsókolt. -De komolyan a kanapétokon?
-Miért ne?- rázta a fejét.
-Ne már- nyavalyogtam, ezzel felállt, felkapott és elindult velem a szobája felé. -Itt is festettetek?- néztem körbe.
-Pár hete, de, ha nem akarod, mond meg- beszélt.
-Hidd el, megmondanám- morogtam.
Végül Greg pólója és egyéb ruhadarabjai is lekerültek.
-Nehogy megbánd nekem- viccelődött, szúrós szemekkel néztem rá.
-Most mi van?- nevetett.
-Semmi- újabb csókok követték egymást.
-Lily nem fog kiakadni?- nézett ám aggódva.
-Nem úgy akartam hazamenni, hogy képzeld lefeküdtem az exemmel- magyaráztam neki.
-Hmm, pedig azt hittem- nyomott egy puszit a homlokomra.
-Tudod, mi jutott eszembe?- kérdeztem, a szokásos na mond arcot vágott.- Én nem akarok titokban lenni veled.
-És ezt most akarod megvitatni?- vonta fel a szemöldökét.
-Igaz, nem- ezzel kigombolta a nadrágomat.
-Akkor meg?- és egy puszit nyomott a hasamra.
-Mik ezek a kockák?- böktem meg a hasát.
-Egy kis edzés, tudod, néha nem árt- célzott az én hasamra.
-Igen?- vontam fel a szemöldököm.
-Igen- bólintott,megcsókoltam és a hajába túrtam.
-Hiányoztál-suttogta.
-Te is nekem- suttogtam vissza.


-Ezt meg tudnám szokni- nevettem, miközben megszárítottam zuhanyzás utáni nedves hajam.
Utána visszafeküdtünk az ágyára, fejem a mellkasán pihent. Nyomott egy puszit az arcomra és akkor kattant a főbejárat zárja.
De nem reagáltunk rá, csak maradtunk egy helyben.
-Szeretném, ha elmondanánk másoknak is, hogy együtt vagyunk- súgtam.
-Kezdjük anyummal?- kérdezte.
-Én holnap vacsi közben majd bejelentem- mondtam, miközben ülő helyzetbe tornáztam magam.
-Szerintem utána- nevetett.
-Közben, mert miközben Hanry eszi a desszert pudingot mindig jókedvű- nevettem.
Kisétáltunk a konyhába, ahol Greg anyukája már javában készítette a vacsorát.
-Szia drágám- köszönt vidáman Gregnek.
-Csókolom- intettem be.
-Ismerős volt a sporttáska- mosolygott.
-Anyu mondanunk kell valamit- kezdett bele.
-Igen?- vonta fel a szemöldökét.
-Az a helyzet, hogy megint együtt vagyunk.
-Gratulálok- ezzel megölelgetett minket.- A sporttáskából sejtettem.
-Komolyan?- kérdeztem meglepetten.
Invitált engem is vacsorára, de inkább haza akartam menni, Greg még gyorsan hazadobott kocsival.
-Megjöttem- kiáltottam mikor beléptem a lakásba, David és Chris szembe jöttek velem.
-Most már hivatalos, ugrott a randid- vigyorogtam Davdre.
-Ne- kiáltotta és letérdelt a földre a drámai hatás miatt.
-Milyen randi?- vonta fel a szemöldökét Chris.
- Ő és Aly- mikor ezt kimondtam Chris elkezdett nevetni.
-Annak a lánynak te úgy sem kellenél- nevetett még mindig.
-Én ehhez a randihoz ragaszkodom- nyavalygott David.
-Nyugodj meg ember,- nevettem- lesz randi.
Ott hagytam a két hülyét kínlódni az előszobában, és bementem a szobámba, ahogy végig feküdtem az ágyon megcsörrent a mobilom, Harry hívott.
-Szia- vettem fel idegesen.
-Szia! Igazából el akartam mondani, hogy két hétre eltűnök- jelentette be.
-Hova?- kérdeztem meglepetten.
-Koncertek a környékbeli városokban- magyarázta.
-Én is szeretnék neked valamit mondani, mielőtt mástól tudod meg- mondtam.
-Hallgatlak- hangjában valami érdekeset véltem felfedezni.
-Nem telefon téma.
-Mondd el- szólt rám.
-Összejöttem Greggel- jelentettem be, amire a vonal másik végén néma csend lett.
-Hogy mi?
-Jól hallottad- sóhajtottam.
-Tíz perc múlva szokott helyen- ezzel lerakta a telefont.
Gyorsan felöltöztem és már indultam is.Lily nem repesett, amikor az ajtó felé indultam, de sikerült rávennem, hogy elengedjen.Harry már ott volt a szokásos helyünkön, amikor odaértem .
-Szia- köszöntöttem.
-Nem azt mondtad, hogy nem szeretted?- esett nekem rögtön.
-Én, én- kezdtem a mentegetőzést.
-Te mi?
-Nem a te dolgod- reagáltam.- Az egy dolog, hogy nem szerettem, de megváltozott, azt hittem megértőbb leszel.
-Sajnálom, hogy nem úgy reagáltam, ahogy szeretted volna- fújtatott dühösen.
-Hát- zavaromban mosolyogtam.
-Ez nagyon kedves búcsúajándék- hátat fordított nekem beszéd közben.
-Figyelj rám- fogtam meg a vállát és magam felé rángattam- te a barátom vagy.
-Ezért nem értem, hogy miért jó neked vele lenni- nézett a szemembe.
-Mert,- kezdtem bele- mert megváltozott.
-Te életed, szóval azzal vagy, akivel akarsz- nézett a szemembe.
-Na, ezt eltaláltad- helyeseltem-, úgy vagyok vele, ahogy akarok, és akkor, amikor akarok.
-Ugye nem?- nézett rám mérgesen.
-Nem ez volt az első alkalom- néztem rá.
-Vele?- sütötte le a tekintetét.
-Ő volt eddig az egyetlen komoly kapcsolatom.
-De hát, nem is szeretted- kiabálta.
-És akkor?- vontam vállat.
-Rosszul vagyok tőled- szűrte a fogai között.
-De hát min hisztizel, amikor te és én nem is járunk?- kiabáltam vissza.
-Attól még félthetlek, nem?
-Szállj le rólam- néztem rá dühösen.
-Te mondtad- ezzel beült az autójába és eltűnt.
Döbbenten álltam a járda közepén és bámultam utána, nem értettem, hogy most mi történt.Könnyek kezdték csípni a szemeimet, de visszanyeltem őket. Pont Harry Styles miatt nem fogok sírni.

23.fejezet: Az emberek változnak

Sziasztok! Meg is érkezett az új rész, amihez jó szórakozást kívánunk. 

Puszi: Amy és Liza♥

A hét második próbáját csütörtökön tartottuk, a többiekkel megbeszéltük, hogy először találjuk ki a saját koreográfiánkat, és majd hozzátesszük az egészet, szóval csak ketten voltunk Greggel.Már az elején tudtuk, hogy nehéz munka lesz.Először a múltunk miatt mindkettőnket zavarta a másik közelsége.
-Katie, kérlek ne legyél ennyire merev, mint egy fadarab!- szólt rám Greg.
-Te meg fogd meg a derekam és ne az oldalam- kezét ráhelyeztem a derekamra.
-Miért is táncolok veled?- kérdezte mérgesen, amire én szúrósan ránéztem.
Utána sikeresen kitaláltunk egy elég ütős kis táncot. A végén annyira gyorsan húzott vissza, hogy a kelleténél közelebb kerültem hozzá. Néhány másodpercig csak figyeltem az arcát.
-Na mi van?- kérdezte mosolyogva.
Nem válaszoltam, csak nyeltem egyet, de a távolság nem szűnt meg, végül megcsókolt. Megszeppenve néztem rá.
-Mi a baj?-simította végig az arcom, végül nevetni kezdtem.
-Semmi- ráztam a fejem.
-Próbáljuk el még egyszer- két lépést hátra lépett.
Újra kezdtük a táncot és a végén újra közel kerültem hozzá és már én csókoltam meg, amiből csókcsata lett.
-Na de Katie- mosolygott.
-Nem tetszik?- néztem a szemébe.
-Mondtam én ezt egy szóval is?- kacsintott.
-Nem-nevettem.
-Akkor meg ne találgass- mosolygott.
Hátat fordítottam neki és leültem a kanapéra, ő pedig követett.
-Nem kajálunk holnap?- kérdezte.
-Otthon egy kis bulit akarunk tartani- válaszoltam. - De amúgy szeretnék.
-Ma is kajálhatunk- kacsintott.
-Én benne vagyok, de hol?- kérdeztem.
-Rendelhetünk hozzám kaját, aztán majd hazaviszlek- kacsintott.
-Benne vagyok- bólintottam.
Lezuhanyoztunk és az épületet előtt találkoztunk, gyalog mentünk. Már néhány perce sétáltunk, amikor megfogta a kezem, először összekulcsolt kezünkre néztem majd rá.
-Zavar?- elhúzta a kezét.
-Nem, csak emlékeket hoz elő előlem- mosolyogtam.
-Szép emlékeket?- tudakolózott.
-Amikor boldog voltam veled- szembe fordultam vele.
-Volt olyan?- vonta fel a szemöldökét.
-Miért, te nem voltál velem boldog?- néztem rá rémülten.
-Én egy paraszt voltam veled- mondta.
-Igen az voltál- helyeseltem.
-Sajnálom- sajnálkozó arcot vágott.
-Az már a múlt- mosolyogtam rá kedvesen.
-Lehet köztünk valami?- kérdezte, ebben a percben nem tudom miért, de úgy gondoltam, hogy igen. Talán a Harrys dolgok miatt, vagy csak azért, mert feljöttek bennem a régi dolgok.
-Várjunk vele egy picit- suttogtam.
-Meddig?- közelebb hajolt és suttogta.
-Nem, nem tudom- dadogtam.
-Mióta lehet így zavarba hozni?- suttogta, lehelete szinte égette a bőrömet.-Változnak az idők- éreztem, ahogy elpirulok.
-Ez még jobban tetszik, mint a régi Katie- vigyorgott.
-A régi Kate már egy ideje eltűnt- sóhajtottam.
-El ne kezdj sírni- arc aggódóra váltott.
-Nem fogok- ráztam a fejem.- Ma nem.
Közelebb húzódtam hozzá, arcunk olyannyira közel volt egymáshoz, hogy csak néhány centiméter választott el minket.
-Nem kéne mennünk- hajtottam le a fejem.
-Hozzám?- nézett döbbenten majd bólintott.- Nem azért akarlak magamhoz vinni- kezdett magyarázkodni.
-Tudom, de inkább sétáljunk- folytattam.
- De csöpög az eső- nézett az égre. - Nem zavar?
-Hol zavarna?- vigyorogtam.
-Tudom, hogy zavar,- nevetett- mert ha megázol olyan leszel a smink miatt, mint egy mosómedve.
-De én nem olyan vagyok, mint azok a lányok akikkel mostanában dolgod volt- ezer wattos vigyort villantottam.
-Ebben teljes mértékben biztos vagyok,- helyeselt- de azt nem akarom, hogy megfázz.
-A régi Greg nem volt ilyen figyelmes- lépdeltem párat, majd vigyorogva visszafordultam.
-Hát a régi Greg most veszekedni kezdene veled, de nem! Szóval mi lenne, ha beülnénk valahova? Addig se fázunk- vetette fel ötletét.
-Üljünk, a régi Katie inkább hozzád ment volna- vigyorogtam.
-Ne beszéljünk a múltról,- rázta fejét- éljünk a jelennek.
Beültünk a legközelebbi hamburgereshez, amit ő ajánlott, és nem akartam kihagyni a lehetőséget, hogy belekössek.
-Hol van az a Greg, aki piszkál, hogy vigyázzak a kondimra?- böktem oldalba.
-Te salátát fogsz enni- nevetett.
-Az öreganyád eszik salátát- morogtam magam elé, de szerencsére nem hallotta, utána vigyorogva felnéztem.- Te is.
-Én hambit eszek- nevetett.
-Mit adhatok?- kérdezte mosolyogva a fiatal lány a pult mögül.
-Egy sajtos hamburgert- Greget megelőzve jó hangosan szóltam.
-Még valamit?- kérdezte unottan a lány.
-Igen,sültkrumplit és kólát- soroltam.- Ó, és még fagyit is kérek.
Greg szúrósan rám nézett.
-És salátát is kér a hölgy- vigyorgott.
-Az úr is azt szeretne- kacsintottam.
Ott hagytam Greget a lánnyal, és kerestem helyet magunknak, az egyik sarki boxot választottam.Néhány perc múlva megjelent kísérőm, kezében két nagy tálcával.
-Greg és mikor futod le azt a rengeteg hízlaló kaját?- mutattam a tálcájára.
Csak vállat vont és falatozni kezdett.Elfogyasztottunk a kajánkat, közben elbeszélgetünk. Úgy érzem mintha megváltozott volna, a régi Greg mintha már csak néha törne felszínre.
-Láttalak az újságban,- hozta fel a témát- valami göndör srác oldalán sétáltál.
-Az unokatesóm legjobb barátjának a húga összejött azzal a szőke énekessel, a One Directionból- beszéltem, közben felálltunk az asztaltól és elkezdtük magunkra venni kabátunkat. - És a Göndör srác pedig szintén bandatag és elég jóba lettem vele.
-Mennyire jóba?- vonta fel a szemöldökét.
-Legjobb fiú barátilag jóba- magyaráztam.
-Akkor jó- ezzel már ki is léptünk az épületből.
-Miért érdekel ennyire?- érdeklődtem.
-Reménykedek- mosolygott.
Megtorpantam és meglepetten néztem rá.
-Miért már azt sem lehet?- kérdezte.
-Te újra akarod kezdeni azt, ami már egyszer tönkrement?- elkerekedett szemekkel néztem rá.
-Nem ment tönkre, csak,- szünetet tartott és elgondolkozott- csak meghibásodott és mi túl lusták voltunk megjavítani.
-Én nem vagyok semmi jó elrontója- mosolyogtam rá, Greg valószínűleg meg akart csókolni, de elkezdett zuhogni az eső, elkaptam a kezét és futásnak eredtünk. Nevetve húzódtunk be az egyik üzlet ponyvája alá, ahol Greg befejezte, amit elkezdett.
-Meg akarom javítani- suttogta.
-Én meg segítek-suttogtam a fülébe.
-Akkor hol itt a gond?- kacsintott.
Megvártuk, amíg kicsit enyhül az eső és útnak indultunk.
-Merre szeretnél menni?- néztem fel rá.
-Nem tudom- rázta a fejét.
-Akkor hazakísérsz?- néztem rá könyörgően.
-Persze- átölelte a derekam és így sétáltunk tovább.
-Olyan aranyos vagy- néztem fel rá, fúj, de nyálas lettem.
-A leendő barátnőmet, hogy ne kísérném haza- nézett rám, amire egy pillanatra megálltam.
-Leendő?- vontam fel a szemöldököm.
-Pontosan,- bólintott- nem hagylak veszni.
-Pont erre céloztam- mosolyogtam.
Észre se vettem, hogy már a házunk előtt vagyunk.
-Akkor- néztem a földet.
-Hát akkor- túrt bele a hajába.
Meg akartam ölelni, de valahogy mindig majdnem összekoccant a fejünk, ezért a végén megcsókoltam.
-Jobban tetszett, mint egy szimpla ölelés- nevetett fel.
Mosolyogva mentem az ajtó felé, onnan még visszaintettem neki.Kinyitottam az ajtót és egy hatalmas boldog sóhaj közepette levetettem a cipőmet.
-Mi van Katie?- jelent meg előttem vigyorogva David.
-Semmi, semmi- feleltem szinte dalolászva.
-Ezt a mosolyt ismerem,- csillantak fel a szemei- te valami sráccal voltál!
-Próbáltam Greggel- vágtam ártatlan arcot.
-Aha, persze próbáltál- forgatta a szemeit. - Vajon a kis Harold mi fog szólni ehhez a kis kalandodhoz?
-David el ne mond neki- könyörögtem.
-Szóval ez egy titok- cirógatta az állát. - És a titkoknak ára van.
-Mit akarsz?- néztem rá.
-Azt még eldöntöm- nevetett gonoszan.
-Egy randi Alysonnal- szóltam utána, amire megfordult és az állát vakargatta.
-Benne vagyok- bólintott vigyorogva.
Amint a szobámba értem, felhívtam Alysont és kitálaltam neki, és azonnal megígérte, hogy randizik Daviddel, de csak azért, hogy a titok, titok is maradjon.Igazából egy hatalmas idiótának tartja Davidet, de neki erről nem kell tudnia.

22.fejezet:Itt mindenki hülye

Sziasztok! Megérkeztünk, szorosan összefügg ez a rész a másik blogunk legújabb részével. 

Puszi:Amy és Liza♥

A szünet a végét ért, és újra kezdődik a kínszenvedés, az iskola.Viszlát szabadság, üdv börtön. Hiányoztál.Kora reggeli ébredés, gyors készülődés, ma kivételesen nem aludtam el.Csoda történt, ezt, azt hiszem beleírom a naptáramba.Magamra kaptam egy kényelmes farmert és pulcsit, kiegészítettem egy sállal, kifestettem a magam és megfésültem a hajamat. Következhet a reggelizés. David már a konyhában várt a szokásos pirítós és narancslé menüvel.
-Többiek?- kérdeztem mosolyogva.- Azt hittem, hogy ma nem aludtam el- jegyeztem meg, látva, hogy más nincs a konyhában.
-Sophie aludt el, Chris pedig még nem jött ki- válaszolt.
-Értem- bólintottam.
Én békésen reggeliztem, amikor Sophie köntösben végig rohant a nappalin.
-Elkések, elkések, elkések!- kiabálta.
Vigyorogva figyeltem őt, miközben arra gondoltam, hogy ez mindig fordítva szokott lenni és nagyon jó érzés, amikor te vagy kész és nem kell rohannod, befejeztem a reggelizést, felkaptam a táskámat és kabátomat, és már mentem is a buszra.Szegény Sophiet otthon hagytam egyedül, nemhogy segítettem volna neki. Hát már mindegy.Felszálltam a buszra és a szokásos találkozóhelyünkre mentem, de ott egy árva lélek nem volt. Mit is hittem, hogy azok után, amik mostanában történtek, szóba fognak velem állni? Alexa haragszik Chris miatt, karácsonykor bár békében megajándékoztuk egymást, koránt sincs úgy semmi, mint azelőtt. Nate és Ben pedig csak simán haragszanak rám azért, mert szerintük többet vagyok az új barátaimmal és nem törődöm velük.Hát akkor ma egyedül megyek suliba.De nem ez fájt a legjobban,hanem, hogy haragszanak rám, és nagyon hiányoznak. Szomorúan ballagtam a suli felé, a folyosókon is szomorúan sétáltam.
-Katie!- futott felém a folyosón az egyik osztálytársam, Emily- ezer éve nem láttalak -kiabálta, majd mikor odaért hozzám szorosan megölelt.
-Mi újság?- kérdeztem, próbáltam kedves leni, de elég nehezen ment hiszen nagyon rossz kedvem volt, de jól esett, hogy legalább ő szóba áll velem.
-Á, semmi különös csak a szokásos, tudod- vont vállat.
-Nem, nem tudom- ráztam a fejem.
-Nem akarok tolakodó lenni- kezdett bele kérdésébe, miközben a tanterem felé tartottunk.- Mi történt veletek?- értetlenül néztem rá.- Alexát és a fiúkat is láttam bejönni, de nem állnak szóba egymással és valószínűleg veled sem.
-Hát ez egy eléggé vicces kis történet- kezdtem volna bele.
-Vicces, hogy nem beszéltek?- kérdezte döbbenten.
-Igazából, gyerekes veszekedés sorozatok- vontam vállat.- Mesélj inkább.
-Hát tudod, ugye volt egy pasim Jason, akivel hát szakítottunk, aztán elmentem síelni és találkoztam Ronyval és hát- kuncogott. Mély levegőket kellett vennem ahhoz, hogy ne üssem meg vagy szóljak be neki valami nagyon csúnyát.
Nagyon örültem amikor beértünk az osztályba, mindhárom barátom valami osztálytársunk mellett ült, ezzel furcsa párosokat kialakítva és nekem csak Emily mellett maradt hely, hallgathatom tovább Ronyt.Már azt hittem, hogy lefejelem a padot.
Az egész órát végig pofázta, és meglepő módon most nem kötöttem ki a titkárságon, bezzeg, ha Emilyvel beszélgetek a kis tökéletessel, akkor a tanároknak nem szúrok szemet. A csengetés pillanatában szinte kiugrottam a padból és kirohantam az osztályból, mintha ágyúból lőttek volna ki.Emily pedig jött utánam és csak beszélt, beszélt és beszélt.Megkértem, hogy pihenjen, szóval sértődöttem odébbállt és más agyát kezdte leszívni. Én meg a kémia terem felé mentem, ami meglepő módon nyitva volt.Beültem a terembe s vártam a csengetést.Az egyik fiú Ben haverjai közül pont engem szúrt ki és leült mellém. Én imádom Bent, de a haverjait, azt nem.Túl, nem is tudom, mi rá a megfelelő szó. Olyan mások azok a srácok, mint amihez szokva vagyok.Ők inkább szombatonként a bulik helyett az otthonukat választják és tanulnak, hát ők a stréberek. Szóval Emily a Barbie baba után egy könyvmoly szívja az agyam.Nincs is jobb. Lehet ez a nap még ennél is rosszabb?Valahogy sikerült túl élnem és mentem ebédelni. Szépen sorba álltam a kajáért, utána már tálcámmal a kezemben álltam az ebédlő közepén.
Az ebédlő az a hely, ahol látni, hogy ki kivel bandázik, ki hova tartozik. A mi négyesünk az ablak alatt foglalt helyett mindig, de most csak Ben ült ott. Ha jobbra nézel, ott vannak a sportolók, balra a szurkoló lányok, középtájt a kockák. A mi asztalunk mellett az emók mellettük pedig a gótok, a deszkás srácok pedig a sarokban ültek.A mi asztalunkat pedig csak a maradékok asztalának hívták. A mi négyesünkben volt minden, kocka, deszkás, a többi klikk kitaszítottjai voltunk. Mondhatjuk akár így is.
- Ne itt állj meg, lúzer- szólt oda az egyik sportoló fiú, csak a szememet forgattam és rá vigyorogtam, majd szépen megindultam a kitaszítottak helyéhez az ablak alá, ahol Ben egyedül üldögélt.
-Sziaa- ültem le mellé.
Ben jó messzire elhúzódott és elfordult.
- Ben!- rákiabáltam,de nem szólt semmit.
Pár percig némán ettünk. Tudtam, hogy mivel tudom beszélgetésre kényszeríteni.
-Tudom, hogy össze vagy veszve Nateval- morogtam, amire rám nézett.-Siker- könyveltem el magamban.
-Honnan?- kérdezte meglepetten.
Reakcióul mosolyogtam.
- Á, te szegény, egész nap- megköszörülte a torkát.- Hagyj békén- látszik, hogy tartania kell magát, pedig már nem is haragszik.
-Halli, tudod, hogy nekem elmondhatod- mosolyogtam rá biztatóan.
- Hát, - vakarta meg a tarkóját.- Senki sem normális.
-Legalább nem vagyok egyedül ezzel a véleménnyel- motyogtam.
-Alexa azért haragszik, mert hasonló véleménnyel vagyunk mint te- magyarázta Ben komolyan.- Nate meg azért mert, hogy én többre tartom magam, mert, hogy okosabb vagyok- sóhajtott.
-Ez most komoly?- a meglepettségtől még a szám is tátva maradt.- Nate ilyen kis semmiség miatt?
Vállat vont és csendben körbe nézett az ebédlőben, szememmel a barátainkat kerestem.
-Mire jó ez az iskola?- kérdeztem.- Mindenki veszekszik mindenkivel.
- Nem tudom- rázta a fejét.
-Anyu biztos tudná a megoldást- suttogtam.
-Katie,most ne kezdj el sírni- átölelt.- És sajnálom.
-Én nem sírok- szipogtam.
-Ohh- vigyorgott.
-Komolyan- vertem vállba.
Befejeztük az étkezést, és mehettünk matekra.
-Meg van a házid?- kérdeztem Bent.
-Ja- elém rakta a füzetét, bámultam a számomra idegen nyelvű szöveget.
Alexa és Nate öt perces különbséggel lépdeltek be a terembe és kerek szemekkel nézték párosunkat.Nem köszöntek se semmi csak elmentek mellettünk.Én nem vártam, hogy elkezdjenek beszélni, de legalább egy köszönést megérdemeltünk volna.
-Meddig fognak még puffogni?- néztem Benre, aki tanácstalanul bámult barátaink után.
Alig meghallottuk a csengőt Mr Taylor már be is sétált a terembe, arca még a szokásosnál is morcosabb volt, ez rosszat sejtet.
-Vegyetek elő papírt és tollat, 5 percest írunk!- szólt ránk.
-Aj már- szólalt fel az egyik osztálytársam.
-Négy perces- jelent meg egy hatalmas vigyor a kedvenc tanárunk arcán.
- Ne már- jajdult fel az elöl ülő Emily.
- Három perces- jelentette be tanár urunk az ítéletet.
- De tanár úr, kérem ne- szólalt meg az egyik focista, kivételesen bandánk tagjai csöndben maradtak, mert tudtuk, hogy a perc levonások után mi következik, tapasztaltuk.
-Átvehetik Miss Green és a bandája helyét az igazgatóiban- mutatott vigyorogva az ajtó felé, amire mi hangos nevetésben törtünk ki.
-Van hozzáfűznivalója Miss Green?- kérdezte.
-Nincs, csak vicces- válaszoltam, utána már el is kezdtem felírni a dolgozat példákat a papíromra.-Ben- súgtam padtársamnak.- Ugye megsúgod?
-Ugye nem?- súgta vissza.
-Te hol vannak a számok? Én csak betűt látok- szóltam Bennek, aki sóhajtott majd röhögött.
-Segítek- mondta.
-Kérem, mellőzzék a csapatmunkát- köszörülte meg a torkát Mr Taylor, hangja elég közelről jött, oldalra fordultam és a feje ott volt kettőnk feje között.
-Én csak ellenőrzöm, amit Ben ír, hogy ne legyen benne hibája- szólaltam meg, mire csak sóhajtott.
-Akkor mellőzze az ellenőrzést, az az én dolgom és még van ott hely az első padban Miss Parker mellett- jelentette be.
-De ne-szólaltam meg, szinte könyörögtem. -Ugye tudja, hogy két perce van?- vonta fel a szemöldökét, miközben már vonult vissza az asztalához.- Tik tak, tik tak, Miss Green!
Miután amit csak tudtam leírtam Benről, leadtam a papírt, hát valószínűleg vizsgázhatok matekból. Az óra hátralévő részében a tanár úr elkalauzolt a matematika világának egy olyan szegletébe, ahol csak betűk vannak és nincsenek számok, vagyis vannak, csak olyan kevés, hogy nem veszed észre. Mondjuk eddig is ilyeneket vettünk, de abban kettővel több szám volt. Végre letelt a fantasztikus hétfői napom, amit elég érdekes volt, nem értem, hogy miért nem a jobb kezem törtem el, akkor legalább írnom sem kéne. Szóval az iskolából egyből a tánciskola felé vettem az irányt. Igaz, hogy most nem táncolhatok, de megyek bejelenteni a drágáimnak, hogy el van törve a kezem. Beléptem a terembe és mindenki középen ült és kiabáltak, szépen csendben észrevétlenül beültem közéjük.
- De Greg, négy hét van, hogy akarod összehozni Katie nélkül? El van törve a keze! Nem tud kézen állni és semmi egyéb,- kiabálta Alyson- és ne is haragudj, de én nem fogom megcsinálni, azt amit az egész csapatban csak ő tud a legjobban.
-Sziasztok- integettem.
-Tényleg el van törve a keze, én azt hittem, hogy viccelsz- szólalt meg Jared mosolyogva.
- Most min kiabáltok?- kérdeztem meg.
-Lesz egy verseny négy hét múlva, ahova Greg benevezett, de azt a koreográfiát nem vihetjük, amit eddig gyakoroltunk- magyarázta heves kézmozdulatokkal fűszerezve Kelly. Végül megbeszéltük a srácokkal, hogy találunk ki egy teljesen újat, amit kombinálunk Greg és az én társastáncommal. Úgy örülök, hogy még törött kézzel is táncikálok, de ez egy neves verseny, és folyton ezt szajkózzák. Így én lettem a jópofa önfeláldozó gyerek. Amikor vége lett az örökkévalóságnak tűnő próbának, gyorsan lezuhanyoztam és kirohantam az épület elé. Mert David írt egy üzenetet körülbelül, egy órája, hogy értem jön, de ha kések, elmegy. Kocsija épp most parkolt le, gyorsan be is szálltam.
-Szia! Hogy vagy? Jó napod volt? Megyünk az étterembe, beszélnem kell Chrissel- hadarta el gyorsan mondandóját.-Neked is szia- néztem rá döbbenten.- Nem megyünk sehova!
-Én vagyok a felnőtt én döntök- vigyorgott, majd beindította a motort.
Néhány perc alatt az étteremhez értünk, én pedig kitörő örömmel nyitottam ki a kocsi ajtaját, Davidet követve lassú léptekkel haladtam az ajtó felé, ilyenkor bezzeg nem siet. Ebben a percben megjelent előttem könnyes szemekkel a legjobb barátnőm, aki már el is tűnt.
-Katie, elmondtam, menj utána- súgta Chris.
-Állj meg-kiabáltam, de vissza se nézett, erre rohanni kezdtem barátnőm után, aki csak rohant és rohant. Majd mikor már nem bírtam futni, de már alig választott el minket fél méter elkiáltottam magam és megállt. Semmi lecseszés, kiabálás csak a nyakamba borult és zokogott. Gondolkodtam rajta, hogy most bejelentem, hogy nekem igazam van, de ez nem az a pillanat. Most csak a barátja leszek.
Megpróbáltam Chris tettét szépíteni, mert én csak azt szerettem volna, ha kibékülnek, nem érdekelt, hogy mit csinált, csak legyenek boldogok.

Valamikor este:
Alexa most hívott, hogy Chris járt nála és azt mondta, összefoglalva, hogy többet érez puszta barátságnál, de ők nem lehetnek együtt. Hát ki ez az ember? Én itt töröm magam egész délután, hogy ők boldogok legyenek, ez meg tönkre teszi a munkám. De legalább visszakaptam a legjobb barátnőmet. Végre Lexi is rájött, hogy nekem volt igazam, bár ezt nem dörgöltem az orra alá.
Épp a nappaliban ültem, már rég befejeztem a tanulást-igen olyat is csinálok néha napján,- amikor motoszkálást hallottam az előszoba felől. Daviddel egymásra néztünk és kimentünk, követtük Christ a konyha felé.
-Mi nem lehetünk együtt, nem érdemellek meg- utánoztam Chirst.- Ki vagy te ember?
-Hagyj békén- morogta, miközben a hűtőből kiemelt egy üveg bort, minket kikerülve elindult a lépcső felé.
-Haver, te normális vagy?- szólt utána David, amire hátra fordult, szeme szinte szikrákat szórt.
-Ne gyere be a szobámba, haver- válaszolt.
Hivatalosan is kijelenthetem, hogy Chris egy beteg állat.

21.fejezet:Balesetek és egyéb finomságok

Sziasztok! Az új rész mellett egy hírrel is szolgálhatunk.Új blogot nyitottunk, de ez most nem egy történetes blog. Puszi: Amy és Liza♥

A harmadik napon szintén kimentünk síelni és már én is próbálkoztam, Harryvel jókat nevettünk egymáson. Mindketten elég bénák voltunk, de hál' Istennek a többiek hamar megunták a síelést, így történt, hogy elmentünk korcsolyázni. Még jobb, mit ne mondjak! Abban legalább elég profi vagyok. Harryvel kézen fogva korcsolyázunk, bár neki se megy olyan rosszul, viszont láttam rajta, hogy élvezi a helyzetet.Miután hazamentünk elmentünk valami kis sörözőbe, otthon kávézóba járunk, a hegyekbe ezt sörözőre cseréltük.Praktikus egy megoldás. A következő napok is hasonlóan teltek.
Minden rendben volt egészen az utolsó napig, amikor ugyanis balesetet szenvedtem.A nap úgy indult, ahogy az összes többi eddig. Egy órába telt, mire reggel összeszedtük magunkat. Chrissel továbbra is kerültük egymást, mert még mindig haragszom rá, jobb.
Ma csináltunk egy kis palacsintát reggelire, így mindenkinek meglett a napi boldogság adagja.Leültünk a nappaliba, egy kicsit játszani.
Nincs is jobb egy kis barkóbánál.
-Én kitalálom- jelentkezett Harry.-Tuti, hogy egy fa!
-Nem- rázta a fejét Sophie.
-Akkor távirányító?- vonta fel a szemöldökét.
-Még azt se tudod, hogy tárgy-e- nevettem.
-Tárgy?- kérdezte erre Zayn.
-Akkor tuti barack- kiabálta Louis.
-Nem mert egy fa!- akadékoskodott Harry.
-Akkor tuti óvszer- vigyorgott Chris, mire a szerelmesek szemforgatással reagáltak.
-Nem vagy vicces- dünnyögte Niall.-Napszemüveg- kiabálta Liam.
-Távirányító!- kontrázott Harry
-Nagy tárgy?- kérdeztem Sophiet.
-Végre!-kiabálta Sophie.-Igen.
-Akkor fa!-kiabálta Harry.
-Szerintem meg Kevin- tippelt tovább Louis.
-Nagy tárgy-veregettem vállon.
-Szerintem egy elefánt- túrt a hajába Harry.
-Igen az- nevetett Sophie.
-Tényleg?- Harry arcára boldogság ült ki.
-NEM!- nevetett fel.- Az elefánt egy állat.
-De lehet elefánt szobor- von vállat sértődötten.
-Igen, lehetne, de nem mert kanapé- mondta ki a szavát.
-Egy kanapéra gondoltál?- nézett döbbenten Harry.- Sophie milyen kreatív- forgatta a szemét Harry.
-Te elmondtad, hogy mire gondolsz?- kérdeztem felháborodottan.
-Igen, mert ők nem tudnak játszani- forgatta a szemeit.
A kis játék befejezte után becsomagoltunk bőröndjeinkbe, és mehettünk is egy utolsót síelni.Nekem nem volt hozzá sok kedvem, de a többiek erősködtek, hogy nem hagyhatom ki.De miután egy óvatlan pillanatban nagyot estem, megbánták győzködésüket.Ugyanis nem tudtam felemelni a kezem, amikor csak megmozdítottam hatalmas fájdalmat éreztem, a többiek próbáltak felsegíteni, hogy megnézhessék, de fekvő sztrájkot tartottam, amit Harry megelégelt és óvatosan felkapott a földről. Azonnal bevittek a legközelebbi kórháza.Végül már csak Harry és David ültek mellettem a váróban, a többiek ott hagytak.Igaz, hogy én kértem, hogy menjenek el.Pár órával később már úton voltunk haza, én egy gipsszel gazdagabb lettem.Lyndáék nem fognak örülni,Lily hívott minket, hogy Londonban vannak, ő tud a kezemről de nem mondja el.Megvárja amíg én teszem.
Másnap délben Lynda épp kiment a konyhából és engem ott hagyott mosogatni. Nem tudja, hogy eltörött a kezem,de majd rájön, eddig sikerült titkolnom.
-Nem úgy volt, hogy elmondod?-rontott nekem Lily.
-De, csak hát- kezdtem magyarázkodni.
-Estig kapsz időt- ezzel már ki is ment.
-De nem tudok mosogatni- szóltam utána.
-Sophie, csináld meg a kis titkolózó munkáját- utasította Sophiet, aki hatalmas sóhaj kíséretében besétált a konyhába.
-Ez az- ,,örvendezett".
-Nem tudom, hogy tudod titkolni anya előtt, ő olyan mint a sas,- lépett be a konyhába David és halkan beszélt.- Nem is sejti.
-Lehet, hogy a sasnak rossz a szeme- kacsintottam rá és ott hagytam őket a konyhában.
Levetettem magam a kanapéra és kerestem valami jó filmet, vagyis kerestem volna, de nem volt semmi a tévében, ezért áthívtam Harryt, az egyetlen barátomat, aki egyelőre szóba áll velem.Eldöntöttük, hogy ma már a tévében nincs semmi akkor majd az interneten keresünk valami filmeket.
-Na mit nézünk?- kérdezte.
-Éhezők viadala 2?- kérdeztem.
-Láttam- nevetett.
-Családi üzelmek?-vigyorogtam.
-Megvolt- vágott sajnálkozó arcot.
-Nagyfiúk 2- egyre elkeseredettebb lettem.
-Háromszor- csettintett.
-Akkor beszélgessünk- mosolyogtam.
-Barátság extrákkal?
-Láttam- válaszoltam unottan.
-Nem a filmre gondoltam- nevetett fel hangosan.
-Bocsi, átélni nem akarom, rossz Timberlake lennél- kacsintottam.
-Én jobb vagyok nála- kacsintott vissza.
-Extrázgass Miss Swifttel- kacsintottam rá.
-Na ezt most hagyd abba- bökött oldalba.
-Szeretted?- kérdésemre arca eltorzult, de nem tudtam, hogy most dühös vagy szomorú.
-Nem tudom- rázta fejét.
-Hogy hogy nem tudod?- kérdeztem, mire keserűen felnevetett.
-Szeretted Greget? Ha jól emlékszem ő az exed- vakargatta az állát.
-Nem- ráztam a fejem.
-Nem?- kijelentésemen nagyon meglepődött.
-Nem úgy ahogy kellett volna-válaszoltam,- nagyon elviselhetetlen lett, nem sokkal miután összejöttünk.
-Sajnálom- mondta őszintén.
-Ő csak Greg- vigyorogtam.- Nekem mindig a rosszfiúk jöttek be.
-Mint én?- kacsintott.
-Te jófiú vagy, azért nem lesz köztünk soha semmi- nyeltem egyet.
-Akkor azt hiszem bizonyítanom kell, hogy rossz vagyok- kacsintott.
-Meztelenül vonulj végig London belvárosában- nevettem fel.
-Hát- túrt bele a hajába.
-Katie- kettőnk beszélgetését Lil kiabálása törte meg.
Pulcsim ujját ráhúztam a gipszre és lementem, Hanryék akartak velem beszélgetni, miközben Lily a tekintetével akarta nyomatékosítani hogy tálaljak ki.
Körülbelül fél óra elteltével dobogást hallottam és Harry megjelent lent.
-Elmondtad Hanryéknek?- kérdezte, csúnyán ránéztem, ő még csak akkor vette észre, hogy ezt a kérdést kik előtt is tette fel.
-Mit kellett volna elmondanod?- egyszerre két szempár szegeződött rám.
-Ömm, semmit- válaszoltam.
-Mit akart Harry?- kérdezte Lynda.
-Csak azt akartam, kérdezni, hogy fáj még a- vakargatni kezdte a homlokát, csúnyán ránéztem nehogy valamit mondjon.-A tegnap este.
-Hogy mi? -kérdezte Hanry kissé dühösen.
Felugrottam a kanapéról és elkezdtem ütni Harryt, amikor felcsúszott a pulcsi ujja.
-Az ott mi?- lépett mellénk Hanry.
Miután Harrynek köszönhetően kiderült minden, Hanryék kiabálás helyett teljesen normálisan fogadták az apró balesetemet.Nem volt okom félni.

20.fejezet:Összepasszoltok

Sziasztok! Már meg is érkezett a következő rész! Jó olvasást!
Puszi: Amy és Liza♥

Másnap, amikor kinyitottam a szemem, először nem tudtam, hogy hol is vagyok, majd lassan visszatértek az emlékeim, utána meghallottam a tűz ropogását és megéreztem Harry kidolgozott kockáit és meghallottam szuszogását. Zavarban voltam, de élveztem is a helyzetet, reméltem, hogy senki sem lát meg minket, de miközben legurultam Harryről megláttam a kanapén vigyorgó Zaynt.
-Te meg mit?- kérdeztem.
-Unatkozok- vont vállat.
Feltűnt, hogy Harry keze még mindig a derekamon pihen, de nem zavart, hirtelen elkezdett fészkelődni és ahogy kinyitotta a szemét, azonnal levette rólam a kezét.
-Ömm bocsi- hebegte.
-Semmi gond- mosolyogtam.
Vicces, ahogy az esti beszélgetésből együttalvás lett, és végül furcsa helyzet.Ezt hívják karmának, azt hiszem.
-Ti összepasszoltok- amint meghallottam Zayn mondatát éreztem, hogy vörösödöm.
-Fogd be- dobtam neki egy párnát,Harry szinte gyilkolta a tekintetével.
Na, ez érdekes egy szitu, mit ne mondjak.
Reggeli közben a többiek kitalálták, hogy főzzük meg együtt az ebédet.Nos nem ez volt a legjobb ötlet.Én igyekeztem távol maradni Christől, ő pedig tőlem, ezért végül a csoportos főzésen egyikünk sem jelent meg.Mondjuk ennek az volt a hátránya, hogy mivel nem segítettünk egyikünk sem kapott ebédet, de talán jobb is, hogy abból nem kellett ennünk.Elég érdekesen nézett ki, ahogy az állítólagos sajt ráolvadt a ,,húsra".Ebéd gyanánt rendeltem magamnak pizzát, szegény Harry könyörgött, hogy adjak neki belőle, ezért a szobámba elvonulva ketten elfogyasztottuk,legalább mi kettten együnk valami normálisat.
-Bocsi, hogy a derekadat fogtam- mondta, zavarában beletúrt a hajába.
-Engem nem zavart, még egy kicsit tetszett is- ahogy ezt kimondtam már meg is bántam és kezemmel betapasztottam a számat, fürtös barátom pedig vigyorgott.
-Igen?- vonta fel a szemöldökét,- és ez is tetszik?- nyomott egy puszit az arcomra és megölelt.
Most, ha azt mondom, hogy ez is tetszik, akkor lehet, hogy felkeltem benne reményt, de hülyíteni nem akarom, de ha azt mondom, hogy nem, akkor hazudok, és azt sem akarok.
-Igen- vigyorogtam.
-És ez?- nyomott egy puszit számra.
-Harry- szóltam rá, szomorú voltam, hogy le kellett állítanom. Mi ütött belém?-Ez már nem fér bele.
-Miért nem?- nézett rám szomorúan.
-Barátság- hangsúlyoztam ezt a szót, mire felállt.
-Most akkor nekem mennem kéne- felállt, azonnal felpattantam az ágyamról és a hátára ugrottam.
-Nélkülem nem mész sehova!- szóltam rá.
-Hát akkor maradok- dobott le az ágyra, majd elfeküdt mellettem és csak bámulta a plafont.
-Min gondolkozol egész nap?- kérdeztem meg, mert szemmel láthatóan egész nap csak mászkált gondolataiba merülve,
-Á, nem érdekes- legyintett.
-Nem hiszek neked!
-Rajtad- válaszolta, a meglepetéstől leesett az állam.
-Rajtam?- suttogtam.
-Csak azon, hogy hogyan lettünk barátok- mosolygott, láttam, hogy más is van a háttérben, de nem kérdezősködtem.
-Érdekes- bólintottam- mondjuk, akkor nem értem, hogy miért akarsz annyira extrákat a barátságunkba.
-Jaj, képzelődsz- nevetett fel.- Lehet, hogy te szeretnéd.
-Azt te csak szeretnéd- kacsintottam,.
-Jaj Katie- nevetett.
-Megmutatod a tetoválásaid?- kérdeztem, mire döbbent lett.
-Most ez, hogy jutott eszedbe?- kérdezte.
-Mert én is szeretnék- súgtam.
-Ez esetben- egy gyors mozdulattal lekapta a felsőjét, így elém tárult a látvány,először megfigyeltem tökéletesen kidolgozott felsőtestét, Harry megköszörülte a torkát.
-Mi van?- kérdeztem.
-A tetoválásaimat nézd,- vigyorgott- ha kérhetlek.
-Azt nézem -kacsintottam.
-És hova szeretnél és mit?- kérdezte.
-Hát a fülem mögé egy villámokat szóró felhőt- válaszoltam.
-És mikor csináltatod meg?- kérdezte.
-Amint hazaértünk, és szeretném, ha elkísérnél- mondtam.
-Rendben- egyezett bele.
-Semmi ellenkezés, hegyi beszéd? -néztem döbbenten. -Az egész testem tele van tetoválva és tőlem kérsz hegyi beszédet?- nevetésben tört ki.
-Igazad van- nevettem együtt vele.
Az ajtó kicsapódott és a szobatársaim léptek be rajta.
-Készüljetek, megyünk síelni- kiabálta David nagy lelkesedéssel.
-Hát, ti mehettek, de én maradok- jelentettem ki.
-Nekem sincs sok kedvem hozzá- húzta el a száját Harry.
-Tudom, hogy el tudnád magad foglalni Katieval- kacsintott Chris Harryre, aki csak reagálásképpen súgta neki, hogy ,,Meghalsz!'.
-Na jó, akkor síeljünk- álltam fel.
Beöltöztem, el is mentem velük, de én csak befeküdtem a hóba és figyeltem őket.Mondjuk ők is többet voltak fekve, mint sílécen.Végül,amikor nem figyeltek Harry és én leléptünk.Így legalább nem kellett a folytonos jajveszékelésüket hallgatnunk.
Azonnal hazamentünk és befeküdtünk a kandalló elé, mindketten a plafont bámultuk.
-Na csak nem fáztál?- kérdezte.
-Utálok síelni- fordultam felé, mire ő is szembe fordult velem.
-Miért?-érdeklődött.
-Nem tudom, egyszerűen utálom- mondtam, mire felnevetett, döbbenten figyeltem, és gondolkoztam, hogy ezen most mi olyan vicces.
-Rajtad meg sem lepődök- vigyorgott.
-Miért? Igenis sportos alkat vagyok- vágtam be a durcit.
-Kinek akarod ezt beadni?- nevetett,nekem nem kellett több, felálltam és felhúztam őt is a földről.
-Vetekedik a tieddel a hasam- vigyorogtam, felhúztam a felsőm és büszkén mutattam neki.
-Bocsi- mosolygott.
-Min mosolyogsz?- kérdeztem.
-Semmin- legyintett.
Kezemet a vállára helyezte, majd az övét a derekamra a másik kezemet pedig megfogta és elkezdtünk keringőzni, vagy valami hasonlót, arcomat a vállába temettem és mosolyogtam.
-Most mi van?- kérdezte.
-Nem tudsz táncolni, botlábad van- felnéztem rá.
-De, én tudok keringőzni- ahogy ezt kimondta elkezdtem táncolni, most már én irányítottam.
-Én tudok-nevettem.
-De a férfiak szoktak vezetni- nyavalygott.
-Akkor vedd a kezedbe az irányítást.
Pár perc után kijelenthető volt, hogy nem is annyira rossz, de azért vicces volt.
-Megy ez neked!
-Tudom- egy óvatlan pillanatban hátradöntött és ő is hajolt velem,és hátra estünk, hogy ne essen rám a fejem mellett rátámaszkodott a kezeire, nevetésben törtünk ki,eldőlt mellém és tovább röhögött.
-Te egy szerencsétlen vagy- nevettem fel.
-Te se panaszkodhatsz!
-Csináljunk valamit- szólaltam meg, ő meg csak bámult rám, hogy ez honnan jött már megint.
-Mit?- kezdett el gondolkodni.
-Valami érdekeset- mosolyogtam.
-Hát, lenne egy-két tippem- kacsintott.
-Nem arra gondoltam- nevettem.
-Én sakkozásra gondoltam, de a te elméleted is tetszik nevetett.
-Azt mondtad, hogy egy-két tipp, mond a többit- kacsintottam.
-Egy jó kis teniszmeccs a szobámban- vigyorgott.
-Hát nem!
-Vicc volt- simított végig a karomon.
-Tudom- mosolyogtam.
-Na, mit csinálunk?- kérdezte.
-Hát mondjuk, nem is tudom- töprengtem.
Végül maradtunk a kandalló előtt,beszélgettünk és hülyéskedtünk.